Plébániai hírek – a hétvégén tartják a búzaszentelés szertartását

Csalódást okozott a toronyi csapat, csak egy pontot hozott el Vasasszonyfáról
2018-04-16
Bűnmegelőzési felhívás az árubemutatókkal egybekötött termékértékesítéssel kapcsolatban
2018-04-19

Plébániai hírek – a hétvégén tartják a búzaszentelés szertartását

Dr. Perger Gyula toronyi plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik áldozatot hoztak, illetve akik a háttérben imádkoztak a vasárnapi bérmálás sikeréért. Egyűttal további imádságra buzdította a híveket, hogy a bérmálkozók a szentség vételével hitükben valóban megerősödjenek és továbbra is aktív tagjai maradjanak a közösségnek.

Dr. Perger Gyula toronyi plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik áldozatot hoztak, illetve akik a háttérben imádkoztak a vasárnapi bérmálás sikeréért. Egyűttal további imádságra buzdította a híveket, hogy a bérmálkozók a szentség vételével hitükben valóban megerősödjenek, és továbbra is aktív tagjai maradjanak a közösségnek.

A hétvégén, azaz április 21-én és 22-én végzik el a hagyományos bűzaszentelési szertartást az alábbiak szerint:

Bucsuban szombaton az előesti szentmise előtt fél 7-kor lesz a találkozó a falu végén lévő futballpályánál, míg Toronyban vasárnap negyed 10-kor a temetőhöz közeli bűzatáblánál tarják meg a szentelést. A szertartás helyszínéről körmenetben vonulnak a hívek a templomhoz. Dozmaton és Sében a szentmiséhez kapcsolódóan a templomban lesz a szentelés szertartása. Ez a vasárnap egyébként Dozmat bűcsűnapja is.

Szombaton az aznapi munkanap miatt a leendő elsőáldozók oktatása délután fél 6-kor lesz a toronyi plébánián.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom