Megemlékezést tartottak Toronyban a roma holokauszt ondódi áldozatainak emlékhelyénél

Közös szabadtéri főzőcskére várják szombaton délelőtt a toronyi nagycsaládosokat
2018-08-10
Torony ismét pályázik szociális tűzifára – szerdán ülésezik a képviselő-testület
2018-08-13

Imával, koszorúzással és mécsesekkel emlékeztek vasárnap Toronyban a roma holokauszt ondódi áldozataira a települési önkormányzat és a roma nemzetiségi önkormányzat hívására érkezett egybegyűltek az óvoda épületének falán elhelyezett emléktábláknál.

1944-ben itt, az egykori iskola épületében gyűjtötték össze, majd innen szállították el az ondódi roma közösség tagjait az auschwitzi haláltáborba, így ez az épület lett Toronyban a roma holokauszt emlékhelye.

Ünnepi megemlékezésében Kovács György polgármester így fogalmazott:

“Ma megállunk egy pillanatra, hogy meggyászoljuk és emlékezetünkben tartsuk azokat a roma férfiakat, nőket, akiket a 2. világháborúban brutális és értelmetlen módon elhurcoltak, meggyilkoltak vagy rabszolgasorba döntöttek a nácik és kollaboránsaik. Fejet hajtunk az áldozatok előtt, akiket oly gyakran elfelejtettek, és azt is tudatosítjuk, hogy ez nem csak egy gonosz rendszer műve volt, amely pár év leforgása alatt több millió embert pusztított el, hanem több száz évnyi hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a következménye is.

A magyarországi romák állami szintű üldöztetése 1916-ban kezdődött a „kóbor” cigányok nyilvántartásba vételével. 1928-ban rendeletet hoztak országos cigányrazziák megtartásáról, 1938-ban pedig a roma népcsoport megbízhatatlanná nyilvánításáról. 1943-tól cigányokat hurcoltak kényszermunkára. 1944 márciusában már 30 munkatáborban dolgoztatták őket embertelen körülmények között. Ez év júniusában már nagy számban kerültek német megsemmisítő táborokba, augusztusban pedig cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel. Novemberben folytatódtak a szörnyűségek, elkezdődött a roma családok internálása németországi táborokba.

Fontos, hogy ezt soha ne felejtsük el, mert az ehhez a szörnyűséghez vezető megkülönböztetés napjainkban is világszerte folytatódik. Nem csak a romákkal szemben, és nem csak az európai rassznak hívott emberek részéről. Úgy vélem, ezzel a megemlékezéssel elejét vehetjük, hogy újra megtörténjen az emberi történelem talán legszégyenletesebb eseménye. A deportálás során 25 személyt vittek el Ondódból. Kérem a jelenlevőket, néma főhajtással, mécsesgyújtással emlékezzünk, emlékeztessünk.”

A főhajtás közös imával folytatódott, amit a toronyi plébánost helyettesítő dr. Török József egyetemi tanár celebrált. Ezután a községi önkormányzat nevében Kovács György polgármester és Horváth Eszter jegyző, a toronyi roma nemzetiségi önkormányzat részéről pedig Vidos László elnök helyezett el koszorút az emléktáblánál. A jelenlévők – köztük a telelülés két díszpolgára, Schermann Vera és Joó Imre – mécsesekkel emlékeztek az áldozatokra.

Az ünnepségen közreműködött a Toronyi Aranypatak Asszonykórus.

Fotó: Szabó Zsolt