Torony-Gersekarát meccs a vasárnapi bajnoki nyitányon – mutatjuk a sorsolást

Aki ott volt, megtanulhatott kicsit másként főzni, ahogy az az őseink idejében volt szokás
2018-08-16
Öt gólt rúgott a Torony a bajnoki nyitányon – szerdán kupameccs lesz
2018-08-21

Vasárnap megkezdődik a bajnoki szezon a megyei labdarúgó bajnokság harmadosztályában. A Torony együttese továbbra is a Szombathelyi-csoportba kapott besorolást, ahol az idén tizenhat csapat küzd a bajnoki pontokért. Cikkünk végén mutatjuk az idény sorsolását.

A megyei harmadosztály Szombathelyi-csoportjának tizenhatos mezőnyét a következő csapatok alkotják: Acsád-Meszlen, Bucsu, Cák, Gersekarát, Gyöngyösfalu, Kőszegfalva, Nemeskolta, Oszkó-Győrvár, Perenye, Rábahídvég, Sorkifalud-Gyanógeregye, Telekes, Torony, Újperint, Vasasszonyfa, Vassurány.

A csapatok beosztása azért is érdemel figyelmet, hmert Torony szempontjából Gersekarát és Telekes meglehetősen messze van – ez persze fordítva is igaz. Úgyhogy a mostani szezonban több kilométert kell majd megtenniük a játékosoknak, a csapatvezetőknek és a szurkolóknak.

A most vasárnapi bajnoki rajtot otthonában veheti a Torony gárdája, a Gersekarát lesz az ellenfél, a találkozó fél 4-kor kezdődik. A szezon utolsó mérkőzését november 11-én játsszák a csapatok.

Íme, a sorsolás:

1. forduló, 2018. 08. 19. 15:30                 TORONY KSK.GERSEKARÁT SE.

2. forduló, 2018. 08. 26. 17:00                 NEMESKOLTA KSKTORONY KSK.

3. forduló, 2018. 09. 02. 13:30                 TORONY KSK.ÚJPERINTI SE

4. forduló, 2018. 09. 09. 16:30                 TORONY KSK.BUCSU KSK.

5. forduló, 2018. 09. 16. 13:30                 GYÖNGYÖSFALU SETORONY KSK.

6. forduló, 2018. 09. 23. 13:00                 TORONY KSK.VASSURÁNY SE

7. forduló, 2018. 09. 30. 13:00                 TELEKES MEDOSZ SE.TORONY KSK.

8. forduló, 2018. 10. 07. 15:00                 TORONY KSK.KŐSZEGFALVI SE

9. forduló, 2018. 10. 14. 15:00                 VASASSZONYFA SE.TORONY KSK.

10. forduló, 2018. 10. 21. 11:30               TORONY KSK.SORKIFALUD-GY. SK

11. forduló, 2018. 10. 28. 11:30               CÁKI SE.TORONY KSK.

12. forduló, 2018. 11. 02. 13:30               TORONY KSK.PERENYE SE.

13. forduló, 2018. 11. 02. 13:30               RÁBAHÍDVÉG KSK.-TORONY KSK.

14. forduló, 2018. 11. 11. 10:30               TORONY KSK.ACSÁD-MESZLEN SE.

15. forduló, 2018. 11. 11. 13:00               OSZKÓ-GYŐRVÁR TÉRSÉGE SETORONY KSK.

A csapatneveknél található linkek az MLSZ adatbankjába visznek tovább.