További jelentkezőket várnak az újonnan megalakult íjász szakosztályba

Szerdától február közepéig szabadságon van a háziorvos, helyettesítő rendel
2019-02-07
Két testületi ülés is lesz kedden a toronyi önkormányzati hivatalban
2019-02-11

Elsősorban Toronyból, de a környező településekről is várják a csatlakozókat a Torony Községi Sportkör keretein belül nemrég megalakult íjász szakosztályba, amelynek jelenleg tizenegy tagja van.

Amint arról már beszámoltunk, a Torony KSK elnökségének évindító értekezletén – a grémium teljes egyetértésével – megalakult az íjász szakosztály 11 tagú kezdő létszámmal. Az íjász szakosztály vezetésével Szabó Zsolt művelődésszervezőt bízta meg az elnökség.

Mindez nem előzmények nélküli. A toronyi Gazdag Gyula Általános Iskolában már második éve működik az íjász szakkör, a foglalkozásokra 4-5 diák jár rendszeresen. A szakkört Talpas Gy. Csaba regionális íjász oktató vezeti, aki egyben a most megalakult íjász szakosztály vezető edzője is.

Talpas Gy. Csaba elmondta, hogy az iskolai szakkör a Magyar Íjász Szövetség támogatásával jött létre és működik. A szervezet célja, hogy az íjászat 2030-ra nemzeti sporttá váljon hazánkban. Ehhez kívánják megteremteni a feltételeket, s ebbe a folyamatba illeszkedik az íjász szakosztály megalakulása is.

A toronyi iskola diákjai hetente két alkalommal vesznek részt a foglalkozásokon, de ha versenyre készülnek, akkor ennél gyakrabban is kezükbe veszik az íjat. Számos versenyen szerepeltek már, a vezető edző szerint hozzák az eredményeket. Az úgynevezett három dimenziós (3D) versenyeken polifoam állatokra lőnek.

Az íjász szakosztály megalakulása azt jelenti, hogy a diákok mellett immár felnőttek is űzhetik Toronyban az íjászkodást. Kibővülnek az edzéslehetőségek is. Szerdánként és péntekenként a délutáni órákban az iskola sportcsarnokában edzenek, emellett egy lőpályát is kialakítanak az iskola udvarán, de igénybe vehetik a községi sportpályát is, ahol nagyobb távú lőversenyekre is lesz lehetőség.

Talpas Gy. Csaba bízik abban, hogy a szakosztály munkájába egyre többen bekapcsolódnak, és nem csak Toronyból, hanem a környező falvakból is. A jelentkezéseket Szabó Zsolt művelődésszervező, szakosztályvezető fogadja a művelődési házban.

Borítóképünkön a tavaly augusztusban Sitkén megrendezett nyugat-dunántúli regionális 3D íjászverseny toronyi résztvevői, a fotó bal szélén Talpas Gy. Csaba vezető edző.

A hazai íjászatról itt olvashat bővebben.