Második tavaszi győzelmével máris egy hellyel előbbre lépett a Torony KSK

Március 15-ei megemlékezés Toronyban – a hazaszeretet és a szeretet jegyében
2019-03-19
Plébániai hírek – Figyeljünk az apró örömökre, amik minden nap érnek bennünket!
2019-03-21

Otthonában is győzelemmel nyitotta a tavaszi szezont a Torony KSK labdarúgó csapata, amely vasárnap a Nemeskolta ellenében gyűjtötte be a három  pontot, így egy hellyel máris előbbre lépett a tabellán.

Ez volt a 17. forduló mérkőzése a megyei labdarúgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi csoportjában.

Torony KSK-Nemeskolta KSK 3-1 (2-0)

Torony KSK: Németh Á. – Buday, Albert (Horák), Binger – Gergó, Leidl, Kiss A. (Görög), Siklósi, Dali (Toldi) – Horváth T. (Nagy), Kalmár

Edző: Gombás József

Az első félidő elfogadható játékot hozott hazai helyzetekkel és két góllal.  A második játékrészre “sétálósra”  váltottak a fiúk, sok hibával, kevés mozgással, ennek megfelelően a Nemeskolta mezőnyfölénybe került, és sorra alakította ki a helyzeteit. Albert András sérülése és kényszerű cseréje után pedig “bepánikolt” a védelmünk. Szerencsére ma ennyi is elég volt a győzelemhez, de a hibákat ki kell elemezni.

Sajnos Dali és Albert is megsérült, bízunk a gyógyulásukban.

Góllövő: Horváth T., Leidl (képünkön), Nagy.

Csak Németh Á. magabiztossága, Binger akarata , Leidl szervező munkája és szép távoli gólja érdemel dicséretet. A többiek a tudásuk alatt játszottak. Majd Újperinten lehet és kell a jobb játék jövő vasárnap.

Utóirat: Örömteli, hogy gyarapodik a csapatunk utánpótlása. Az ősszel Toldi Petiéknél, nemrég pedig Albert Andráséknál és Kiss Gergőéknél született kisbaba. A fiúk – igazi csapathoz illően – közösen rendeztek “tejfakasztó” ünnepséget a picik tiszteletére. A srácok meglehetősen sok folyadék bevételezésével segítették elő az apróságok egészséges fejlődését.

Szívből gratulálunk az ifjú szülőknek, és gyors növekedést, jó egészséget a bébiknek.

Joó Imre