Remek idő, remek hangulat a tizedszer megrendezett toronyi roma napon

Kalmár Szilárd mesterhármassal segítette hozzá a győzelemhez a Torony csapatát
2019-05-14
Június 10-éig lehet jelentkezni a Szeredás nyári tábor öt turnusába
2019-05-16

Tizennyolc kilogramm virsli és hozzá való kenyér, kétszáz-kétszáz pogácsa és rétes fogyott el, mindezt volt is mivel leöblíteni a szombaton sorrendben tizedik alkalommal megrendezett toronyi roma napon.

Szerencsés körülmények között, az őszt idéző hűvös időjárás beköszönte előtti utolsó napsütéses és kellemesen meleg napon, szombaton délután rendezte meg a toronyi roma önkormányzat a 2010 óta immár tizedik alkalommal meghirdetett roma napot, amire a település minden lakóját hívták és várták. Sokan el is fogadták az invitálást, megtelt gyerekekkel és felnőttekkel a művelődési ház mögötti rendezvénytér és a játszótér.

A gyerekeket körhinta, légvár, valamint az elmaradhatatlan arcfestés és csillámtetoválás várta, míg a felnőtteket Standi István és a Zsoldos fivérek zenéje szórakoztatta. Nem is kellett nagyon biztatni senkit a táncra, így a remek időben csakhamar remek lett a hangulat is. Amit csak fokozott az étkek kínálata: tizennyolc kilogramm virsli és hozzá való kenyér, kétszáz-kétszáz pogácsa és rétes fogyott el, ahogy azt Vidos Lászlóné, a helyi roma önkormányzat elnökhelyettese a megyei napilapnak elmondta.

A roma napon készült képekből összeállított galériát itt lehet megnézni.