Ezúttal 25 perc is elegendő volt ahhoz, hogy három ponttal zárjon a Torony KSK

Június 10-éig lehet jelentkezni a Szeredás nyári tábor öt turnusába
2019-05-16
Nyolcadszor rendezik meg a Gazdag-napokat a toronyi általános iskolában
2019-05-21

Ezúttal 25 perc is elegendő volt ahhoz, hogy három ponttal zárjon a Torony KSK

Vendégként egy jó és egy gyenge félidőt produkált a Torony KSK a Perenye ellen vasárnap a megyei labdarúgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi csoportjában lejátszott mérkőzésen.

Ez volt a 27. forduló, és már csak három van hátra a bajnokság végéig.

Perenye SE-Torony KSK 1-3 (0-3)

Vezette: Kiss Cs.

Torony KSK: Németh Á. – Kiss A., Buday, Binger, Albert – Takács, Horák (Gergó) – Dali (Kertész), Kiss G., Nagy (Szabó) – Kalmár (Horváth T.)

Edző: Gombás József

Az elejét nagyon megnyomta a csapat. Dali Dominik (képünkön) a 9. és a 19. percben ügyes gólokat szerzett, majd a 25. percben Buday közeli fejesével már 3-0 volt nekünk.

A második játékrész elején büntetőt hibáztunk, ezután visszaesett a csapat. Sokan elfáradtak, és a jelentős mezőnyfölényben nyomott a Perenye, de csak szépítésre futotta nekik.

Összegezve: egy jó és egy gyenge félidőt produkáltunk, de a győzelmünk teljesen megérdemelt. Sikerült megelőzni a Perenyét a tabellán és visszavágtunk az őszi hazai vereségért.

Csapatként jól működtünk, de Németh Á., Kiss A., Buday, Takács és Dali egyénileg is jól teljesített.

A mérkőzésről Joó Imre tudósított.

A Torony KSK tehát a 6. helyről várja a folytatást. A vasárnap fél 6-kor kezdődő mérkőzésen a Rábahídvég lesz a vendég, az ellenfél az eddigi összes mérkőzését elveszítette, az utolsó előtti a tabellán. Ellenük csak a győzelem elfogadható. Az ősszel 8 góllal múlta felül a Torony a Rábahídvég csapatát.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom