Áramszünet lesz október 16-án, szerdán Toronyban, az Ojtózi utcában
2019-10-10
Polgármesterként továbbra is Kovács György vezeti a toronyi önkormányzatot
2019-10-14

Vasárnap reggel 6 órától este 7-ig lehet szavazni Torony két szavazókörében

Október 13-án, vasárnap általános helyi és nemzetiségi önkormányzati választást tartanak Magyarországon. A szavazókörök reggel 6 órától este 7-ig tartanak nyitva. Így lesz ez Toronyban is, ahol a nyilvántartásban szereplő választópolgárok száma: 1 600.

Toronyban két szavazókörben lehet szavazni, ezek a következők:

  1. Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal, Torony, Rohonczi u. 6.
  2. Művelődési ház, Torony, Felsőőri u. 47. – Ez a szavazóhelyiség akadálymentesített.

Arról, hogy ki melyik szavazókörben adhatja le a voksait, a választópolgárok a Nemzeti Választási Irodától korábban kapott tájékoztatóból értesülhettek.

A szavazásra jogosult és a szavazáson megjelent választópolgárok Toronyban alapesetben három, a nemzetiségi névjegyzékben szereplők pedig összesen hat szavazólapot kapnak.

Az egyik szavazólapon a polgármesterre lehet voksolni, a másikon a képviselő-testület tagjaira, a harmadikon a megyei közgyűlési listákra.

Toronyban a polgármester választásra készült szavazólapon három név szerepel:

  1. Csiszár Livia (FIDESZ-KDNP)
  2. Kovács György (független)
  3. Dr. Krizsán Szonja Katalin (független)

Érvényes szavazatot egyetlen jelöltre lehet leadni.

Az egyéni listás jelöltek sorrendje a szavazólapon:

  1. Csercsics Antal (független)
  2. Kovács György (független)
  3. Viszked Tamás András (független)
  4. Schütz János Oszkár (független)
  5. Csiszár Lívia (független)
  6. Fazekas Gábor (független)
  7. Szabó Zsolt (független)
  8. Vidos László János (független)
  9. Dr. Horváth Andrea (független)
  10. Kovácsné Ozsvárt Mónika (független)
  11. Romsics Attiláné (független)
  12. Horváth-Németh Krisztina (független)
  13. Rácz Balázs (független)
  14. Gáspárné Leibinger Gabriella (független)
  15. Joó Béláné (független)
  16. Kissné Kovács Ilona (független)

Érvényesen annyi képviselőre lehet szavazni, ahány fős a képviselő-testület, jelen esetben tehát hat jelöltre.

A Vas Megyei Közgyűlés tagjaira az alábbi listák szerint lehet szavazni:

  1. Demokratikus Koalíció (DK)
  2. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt (FIDESZ-KDNP)
  3. Jobbik Magyarországért Mozgalom (JOBBIK)
  4. Mindenki Magyarországa Mozgalom
  5. Momentum Mozgalom
  6. Magyar Szocialista Párt (MSZP)
  7. Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület

A hroma nemzetiségi névjegyzékben szereplő választópolgárok ezen felül további három, zöld színű szavazólapot kapnak. Ezeket a szavazás során egy zöld színű borítékban kell elhelyezni, amin a nemzetiség megjelölése is fel van tüntetve.

A Nemzeti Választási Iroda ezzel kapcsolatban felhívja a választópolgárok figyelmét, hogy ha a helyi önkormányzati választás fehér szavazólapjai a zöld borítékba kerülnek, eredménytelennek minősülnek.

A toronyi roma nemzetiségi önkormányzati képviselőjelöltek sorrendje a szavazólapon:

  1. Dudás Richárdné (“Lungo Drom” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség)
  2. Vidos László Jánosné (“Lungo Drom” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség)
  3. Tebeli György (1964) (Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete)
  4. Vidos László János (“Lungo Drom” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség)
  5. Kulcsár Zsolt (Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete)
  6. Orsós Ferenc (Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete)
  7. Tebeli György (1996) (Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete)

A megválasztható képviselők száma három.

A nemzetiségi névjegyzékben szereplő szavazók ezen kívül a Vas megyei területi és az országos roma nemzetiségi listákra is szavazhatnak.

Még két fontos információ:

A helyi választási iroda címe: Torony, Rohonczi utca 6., telefonszám: +36/94/540521.

A Vas Megyei Választási Iroda címe: Szombathely, Berzsenyi tér 1., telefonszám: +36/94/515700.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom