2024-02-21

További tervezett áramszünet lesz márciusban a Szabadság és Akácos utcában

Tájékoztatjuk, hogy településükön 2024-03-04-én tervezett áramszünet lesz, amely az alábbi településrész(eke)t érinti: Akácos utca, Szabadság utca
2024-02-20

Épül a Díszpolgárok Sétányának kapuja!

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor május elejére elkészül a Díszpolgárok Sétánya az iskola mellett. A látványos beruházásról Kovács György polgármester beszélt.
2024-02-19

Plébániai hirdetések – Az idei évben is várjuk híveink adományait a húsvéti díszítésre

Bérmálkozóknak tartok február 24-én, szombaton délelőtt 11 órakor felkészítést a plébániaházban. A nagyböjti időszak végén hagyományosan kiszolgáltatom a betegek szentségét templomainkban a 65 év felettieknek. Jelentkezni a szentmisék után lehet a sekrestyében.
2024-02-16

Tervezett áramszünet lesz a Szabadság, Török István, és Akácos utcában

Tájékoztatjuk, hogy településükön tervezett áramszünet lesz, amely az alábbi településrész(eke)t érinti: Szabadság, Török István, és Akácos utca
2024-02-14

Díszpolgárok Sétánya az iskola mellett

Látványos emlékhellyel bővülhet településünk. A részletekről Kovács György polgármester mesélt.
2024-02-13

A Bohém Társulat bemutatja: Csongor és Tünde

2023.március 28. csütörtök 15:00 - Toronyi Művelődési Ház és Könyvtár - Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
2024-02-13

Tájékoztatás posta nyitva tartásának módosításáról

Az Önkormányzat és a Magyar Posta együttműködési gyakorlatának megfelelően ezúton tájékoztatom, hogy az Önök településén működő postai szolgáltató hely nyitvatartási ideje 2024. március 1-től változik. 
2024-02-12

Összeállt a költségvetés

A múlt hétfőn délután elfogadta Torony 2024-es költségvetését a képviselő-testület. A részletekről Kovács György polgármester beszélt.
2024-02-12

Plébániai hirdetések – Február 13-án, Bucsuban tartjuk a Fatimai napot

Bérmálkozók szüleinek február 17-én, szombaton délelőtt 11 órakor megbeszélést tartok a plébániaházban.
2024-02-09

Kedves gyermekek és régebben gyermekek!

Idén ünnepli 30. születésnapját az immáron 20. éve toronyi székhelyű Szamóca Színház.
2024-02-08

Egy kérdőív kitöltésével segíthet a helyi közösségek fejlesztésében

Felsőcsatár Község, Torony Község és Dozmat Község Önkormányzatai és konzorciumi partnerei a TOP_Plusz-3.1.3-23 Helyi humán fejlesztések című projekt keretében célul tűzte ki a településeken a szolgáltatáshiányokra válaszoló intézkedéseinek fejlesztését, illetve a helyi közösségek kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését.
2024-02-06

Pályázat szén-monoxid érzékelő berendezés biztosítására

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete – a szén-monoxid mérgezések megelőzése, a települési lakosok egészségének megőrzése és biztonságérzetének javítása érdekében...
2024-02-06
szén-monoxid érzékelő

Előzzük meg az újabb tragédiát!

Szombaton szén-monoxid mérgezésben elhunyt egy férfi Toronyban. Képviselő-testületünk, hogy elkerüljük az újabb tragédiát, fontos döntést hozott, amelyről Kovács György polgármester számolt be.
2024-02-06

Plébániai hirdetések – Megbeszélés lesz a bérmálkozók szüleinek

Hálásan köszönöm kedves híveimnek, a részvétnyilvánításokat, a gyászmisén és a temetésen való részvételt. Köszönöm az Önkormányzatoknak, Egyházközségeknek, plébániai imacsoportoknak, magán személyeknek a koszorúkat és virágdíszeket. Köszönöm plébániai kórusunk tagjainak a tevékeny részvételét a gyászmisén és a temetőben.
2024-02-02

KSH lakossági adatfelvétel lesz településünkön

A KSH a háztartásokat jövedelmi helyzetükről, fogyasztásukról, valamint lakás- és életkörülményeikről kérdezi. A felvételbe bevont háztartások levélben kapnak felkérést az adatszolgáltatásra. A válaszadás önkéntes és anonim.
2024-01-30

2023-ban is remekelt Alpokalja Lovasklub

Vas vármegyei szabadidős versenyek: Ápr. 22. KŐSZEG *D1 díjlovas program Meskó-Csépány Anna és Buborék 🥇 *E8 díjlovas program Burka Léna Kata és Buborék 🥇 *E8 (REV) […]
2024-01-24

Szabadság miatt változás az orvosi rendelésben

2024. január 25-én és 26-án csütörtök és pénteki napon szabadság miatt a rendelés elmarad. Helyettes dr. Grastyán Katalin Elérhetősége: 06-30-480-4404
2024-01-23

Plébániai hirdetések – február 3-án lesz a bérmálkozók első felkészítése

A Szombathelyi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes beteglátogató képzést indít Szombathelyen és Zalaegerszegen. A képzés tavasz folyamán valósul meg szombati napokon.
2024-01-23

Szociális kiadások, pályázatok, fejlesztések

Torony 2024-es költségvetése nagyban hasonlít majd a tavalyihoz: Kovács György polgármester szerint kiemelt szerepet kap majd a szociális szféra, emellett pályázati pénzből próbálnak több fejlesztést is megvalósítani.
2024-01-18

Megkezdődik a kerékpárút építése!

Kovács György polgármester nagyszerű hírről számolt be: megérkezett az önkormányzat számlájára az a csaknem 300 millió forint, amelyből megépül a Toronyt Bucsuval összekötő kerékpárút. A beruházásnak heteken belül nekiállnak a szakemberek.
2024-01-18

Tanulj cirkuszt! Toronyban – A tányérforgatást, a buzogánydobálást is kipróbálhatták

Újabb foglalkozáson pillanthattak be a cirkusz misztikus világába a gyerekek a toronyi általános iskola tornatermében.
2024-01-14

Plébániai hirdetések – Bérmálkozók első felkészítése február 3-án kezdődik

Püspök úr rendelkezése folytán, a január 6-án és 7-én összegyűlt perselyadományokat, az épülő Egyházmegyei Bölcsőde építésére továbbítottam. Bucsu: 39,500 ;Dozmat: 18,200; Torony: 37,000; Sé: 48,500
2024-01-10

Hirdetmény – Partnerségi egyeztetés Torony Község hatályos településrendezési eszközeinek módosításáról

2023. szeptemberében Torony Község Önkormányzata településfejlesztési határozatában rendelkezett arról, hogy a hatályos településrendezési eszközöket módosítani kívánja.
2024-01-10

Zöldudvar mérlegelési tájékoztató

Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatót küldött a zöldudvar működéséről.
2024-01-10

Plébániai hirdetések – Fatimai napot tartjuk szombaton este 6 órai kezdettel

Püspök úr rendelkezése folytán, a január 6-án és 7-én összegyűlt perselyadományokat, az épülő Egyházmegyei Bölcsőde építésére továbbítjuk.
2024-01-09

Petőfi busz – Utazó tárlat Petőfi Sándor életéről

2024.01.21. 10:30-15:00 óráig és 01.22. 9:00-13:00 óráig Torony (Gyógyszertár mögötti parkoló) Rohoczi u. 6. Az utazó tárlat kiemelt célja, hogy Petőfi Sándor életművét új megközelítésbe helyezze és minél szélesebb körben elérhető élményt nyújtson az érdeklődők számára.
2024-01-08

Januárban és februárban is elviszik az elszáradt karácsonyfákat

Írja be a naptárba: Január 9-én és február 13-án, összegyűjtik a házak elé kitett elszáradt karácsonyfákat az  STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai.
2024-01-04

Figyelünk a rászorulókra!

12 millió forintot költöttünk szociális kiadásokra 2023-ban, célunk az, hogy az idén is legalább ilyen mértékben tudjuk támogatni a rászoruló toronyiakat. De nézzük a részleteket.
2024-01-03

Áramszünet lesz január 12-én az Akácos utcában

Rövid, két órás áramkimaradás várható január 12-én, pénteken délután 13 és 15 óra között az Akácos utca páros oldalán, a 4-es házszámú ingatlannál.
2024-01-02

Plébániai hirdetések – december 31. Szent Család vasárnap

Minden kedves hívemnek és szeretteinek, István atyával együtt kívánunk boldog, sikerekben és kegyelmekben gazdag új esztendőt.
2023-12-31

BÚÉK Torony!

Kedves toronyiak! Szeretnék nektek sikerekben, egészségben, boldogságban gazdag új esztendőt kívánni! Annyit ígérhetünk, hogy, csak úgy, mint az elmúlt években, 2024-ben is számíthattok ránk!
2023-12-28

Plébániai hirdetések – Jövő évben erdélyi körutat szervez a plébánia

Köszönjük a kedves hívek adományait, melyet a karácsonyi díszítésre adományoztak. Továbbá köszönjük az István atya által készített karácsonyi díszek vásárlásából befolyt összeget.
2023-12-23

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk

Békés Karácsonyi Ünnepeket és eredményekben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánunk falunk minden lakójának!
2023-12-21

Karácsonyi kedvesség rászorulóknak!

Csakúgy, mint az elmúlt esztendőkben, ezúttal is meglepte a nehéz anyagi körülmények között élő lakókat az önkormányzat. Ma délután negyven családot és egyedül élőt kerestem fel, és adtam át a húszezer forintos élelmiszercsomagokat.
2023-12-21

Hulladékgyűjtési naptár 2024.

Megküldte az önkormányzathoz a STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt., hogy mely napokon gyűjtik össze a hulladékot 2024-ben Toronyban. Meghatározták az úgynevezett házhoz menő szelektív zsákos gyűjtési napokat is.
2023-12-20

December 27-én a gyógyszertár zárva tart.

Kedves Betegeink! Gyógyszertárunk 2023. december 27-én szerdán, szabadság miatt zárva tart.
2023-12-19

Plébániai hirdetések – Jövő szombaton délután 3 órai kezdettel Jézuska-várást tartunk templomunkban

Idén is várjuk híveink adományait a karácsonyi díszítésre, karácsonyfákra. A forgatós naptárak és a kalendáriumok megérkeztek. Akik feliratkoztak, a sekrestyében megvásárolhatják. Jövő évben erdélyi körutat szervez […]
2023-12-19

Településünk boltjainak ünnepi nyitvatartása

Fabódé Kenyérbolt     Coop Abc Torony     Benzinkút
2023-12-16

Dr. Perger Gyula karácsonyi üdvözlete

Dr. Perger Gyula falunk egykori lelkipásztora karácsonyi üdvözletet küldött Kovács György polgármester úrnak és a településünk lakóinak.
2023-12-16

Településünkön működő kamerarendszer segített a tettesek nyomára akadni

Egy séi lakos ingatlanába 2023. december 5-én az esti órákban behatoltak és a betörők az otthon található aranyak átadására felszólították, melynek a sértett eleget tett .A bűncselekmény felderítésének vonatkozásában a hatóság kamerakutatást végzett, mely eredményre vezetett. Az eljárás során a Toronyi Önkormányzat üzemeltetésében lévő közterületi kamerafelvételek halaszthatatlan lefoglalása vált szükségessé. 
2023-12-15

Adventi 3. gyertyagyújtás

A harmadik gyertyát december 17-én 18 órakor gyújtjuk meg a Művelődési Ház előtti adventi koszorún.
2023-12-14

Tájékoztatás az ünnepi időszak ügyfélfogadásáról

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ünnepi időszakra, valamint igazgatási szünetre való tekintettel, az alábbiak szerint van lehetőség ügyintézésre ügyeleti jelleggel 2023. december 21. és 2024. január 05. közötti időszakban:
2023-12-14

Karácsonyi díszek kerültek a településünk hidjaira!

Sajnos, néhány évvel ezelőtt tönkrementek a külterületi karácsonyi díszeink. Aztán jött a pandémia, az energiaválság, a kormányzati szankciók, amelynek az lett az eredménye, hogy önkormányzatunk – csakúgy, mint a többi – nehéz gazdasági helyzetbe került.
2023-12-11

Plébániai hirdetések – 4 taggal bővült a Képviselő Testületünk

Jövő szombaton délelőtt a Székesegyházban 10.00 órai kezdettel püspöki szentmisével emlékezünk Boldog Brenner János vértanú papra. Várjuk a kedves híveket.
2023-12-11

VOLÁN AUTÓBUSZ SZTRÁJK 2023.12.11.

Sztrájk miatt nem közlekedő járatok december 11-én. 2023. december 11-én (hétfőn) a sztrájk alatt az alábbi járatok várhatóan nem közlekednek. Amennyiben az érintett autóbusz-vezető nem vesz részt a munkabeszüntetésben és felveszi a munkát, akkor a járat menetrend szerint közlekedik.
2023-12-09

Szeretettel várják Torony lakosságát a Falukarácsonyra

A Toronyi Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében december 22.-én pénteken 16:00-tól várják a lakosságot az immáron hagyománnyá vált falukarácsonyra.
2023-12-07

Adventi 2. gyertyagyújtás

A második gyertyát december 10-én 18 órakor gyújtjuk meg a Művelődési Ház előtti adventi koszorún. Várunk mindenkit szeretettel.
2023-12-06

Bursa Hungarica 2023. eredményhirdetés

Torony Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériummal együttműködve a 2024. évre BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot írt ki felsőoktatási hallgatók...
2023-12-04

Plébániai hirdetések – Jövő évben erdélyi körutat szervez a plébánia

A jövő évi szentmiséket beírtam. Jövő évben, amennyiben a Kántor úr nem tud jönni elfoglaltságai miatt, kétköznap este, akkor olvasott szentmise lesz. Nagyon nehéz a helyettesítést megoldani. Ilyen esetben 2.700 forint a szentmise stipendiuma.
2023-12-01

Változik az ügyeleti rendszer, az 1830-as telefonszámot kell majd hívni

Amikor a beteg felhívja a 1830-as központi számot, az irányítószáma alapján kapcsolják az illetékes vármegye mentésirányításához.
x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom