Kezdőlap » Galéria

2024.02.21 - 150. éves a Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola

1874. február 21-én alapították iskolánkat. Igen..., idén fennállásának 150. évét ünnepeljük. S ez a nap tényleg más volt, mint a többi: három, órarend szerinti órát követően a művelődési házban egy kerekasztal-beszélgetésre került sor, melyen a meghívott vendégek a suli volt és jelenlegi igazgatói voltak. Csőke Árpádné Éva néni igazgatónő, Fülöp István és Laki János igazgató úr. A beszélgetést Fazekas Gábor alpolgármester moderálta. Az eseményen diák és pedagógus is megtudhatta, hány évig vezették a jelenlévők az iskolát, kinek, mit jelent a 150 év, melyik a legkedvesebb emlékük, van-e kedvenc tanítványuk, akire igazán büszkék, sikerült-e toronyivá válniuk, milyen út vezetett a palatáblától a digitalitációig, s végül azt, hogyan látják a jövőt - talán ez utóbbi volt a legnehezebb kérdés, hiszen a mai világban nem könnyű megjövendölni az oktatás útját, sorsát. A nap fénypontja a tűzijáték volt a hatalmas tortán, melyből természetesen minden toronyi kis- és nagydiák kapott kóstolót. Ők már mind hozzátettek az iskola múltjához, jelenében élnek, s bízunk benne, a jövőben sem felejtik, hogy ide jártak. Boldog 150. szülinapot, Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola! Írás: Szihay Mónika

2023.08.19 - Toronyi Kenyérünnep

Vállalkozók és helyi egyesületek összefogásával valósultatott meg a meg a Toronyi Kenyérünnepet szombaton. A toronyi nőtlenek és házasok labdarúgó mérkőzésével kezdődött az ünnep a sportpályán.

2021. június 12. Toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola évzáró

A hűség és az elköteleződés példáját mutatta meg az intézmény leköszönő igazgatója, mondta Hende Csaba – országgyűlési képviselő, az országgyűlés alelnöke

2018.12.05 - Toronyban járt a Mikulás

Toronyban járt a Mikulás - 2018. december 5.

2018.11.24 - Sportköri jubileum

Sportköri jubileum - 2018. november 24.
x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom