Rendhagyó módon nem Joó László toronyi fafaragó életútját szeretném méltatni, hanem a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület közelmúltban elhunyt tagjához, barátunkhoz szeretnék szólni.

Kedves Laci!

Ha most megkérdezné tőlem valaki, hogy mi jut rólad elsőként eszembe, akkor azt válaszolnám, hogy a 30 évvel ezelőtti meghitt toronyi portátok. Az a pillanat, mikor először léptem be a kapun hozzátok. Azonnal feltűnt, hogy itt egy olyan ember lakik, aki nagy-nagy barátságban van a teremtett világgal, a természetes anyagokkal, kővel, fával. Az udvaron kőből faragott kun babák, fa szobrok, és olyan berendezési tárgyak fogadtak, melyek mind arról árulkodtak, hogy készítőjük különleges képességekkel megáldott ember.

Hamar megtapasztalhattam, közvetlen modorod, szélesre tárt ölelésed, nagy szíved, átlagon felüli vendégszereteted is.

Első találkozásunkkor szép, napfényes őszi nap volt, ezért behúzódtunk az udvarotokon lévő szőlőlugas árnyékába. A terített asztalra aztán párod Piroska asszony szervírozta a saját készítésű finom falatokat, jófajta vaskeresztesi vörösbor kíséretében.

Azóta sok víz lefolyt a falutok határában csordogáló Arany-patakon. Az elmúlt három évtized alatt tengernyi szép közös emlék köt bennünket össze veled és pároddal Piroskával. Rengeteg közösen elvégzett munka, emlékezetes kirándulások, és számtalan, alkotó közösségünk munkáját elismerő díj, aminek pároddal aktív részese voltál.

Kereken fél évszázadot élhettél meg a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület alkotó közösségével, hiszen 1975 nyarán te is tagja voltál annak a tíz fős kézműves közösségnek, akik tábort vertetek a festői szépségű Kőszegi-hegység lábánál, a Szerdahelyi patak partján Velemben.

Most, amikor – hiányod miatt – ólomsúlyú lélekkel gondolok vissza az elmúlt három évtizedben együtt átélt élményekre, Arany János nagy sorai jutnak eszembe:

„Felséges királyom! keserű az nékem,
Amit jelenteni gyász kötelességem;
Keserű, mert vízzé csak nem válik a vér,
Csak testvér marad az, aki egyszer testvér.”

Igen! Azt hiszem a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület minden tagja nevében mondhatom, hogy – a szó legszorosabb értelmében – egy testvérünket veszítettük el.

Abiit, non obiit! Hirdeti a régi sírfelirat. Elment, de nem halt meg!

Számunkra te nem haltál meg, csupán elmentél az örök hazába, a többiek után. Most már együtt vagy felnevelő dajkáiddal, fájdalmasan fiatalon eltávozott fiaddal Szabolccsal és az örök hazába költözött fehér hajú, bajuszos öregekkel, akikhez oly sok szép és felejthetetlen emlék fűzött.

Kedves Laci!

Köszönöm, köszönjük Neked a SZOLGÁLATOT! Köszönjük segítőkészséged!  Hálásan köszönjük, hogy mindig rendelkezésre álltál! Köszönjük, hogy erősítetted a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület kézműves közösségét.  Hálásan köszönjük, hogy voltál számunkra!

Lukács Márta Gyertya című versével köszönök el tőled a stúdió minden tagja nevében:

  „Egyenesen, szilárdan áll,
Fénylő szemmel fölfelé néz,
Önzetlenül ég, melegít,
A sötétnek nincs itt helye,
Hiszen, mint az igaz ember,
Ő is fényre van teremtve.
Olykor küzd az áramlattal,
És titokban sír talán,
Aztán ismét bíztat, hitre
Serkent, szinte megnő lángja,
Hogy rohamosan csökken, fogy,
Sőt csonkig ég, nem is bánja.
Küldetését befejezte:
Ő eltűnt, s csak azért égett,
Hogy a kereső szívébe
Fényt vigyen és melegséget.”

Isten nyugosztaljon!

Arany Jánossal valljuk: A LÉLEK ÉL: találkozunk!

Szerető öleléssel:

Taródi Lajos

Bük, 2025. május 29.

Joó Lászlóval a Művelődési Ház Foglalj helyet műsorában készült interjút itt megtekintheti.