2023-11-21
Amikor a beteg felhívja a 1830-as központi számot, az irányítószáma alapján kapcsolják az illetékes vármegye mentésirányításához.
2023-11-20
Kedves Betegeink! Gyógyszertárunk 2023. november 23-án csütörtökön szabadság miatt zárva tart. Megértésüket köszönjük!
2023-11-19
Az egyik bajnokesélyes csapat ellen, jól helytálltak a fiúk, a döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Azonban két szokásos védelmi rövidzárlat bejött és vereséget szenvedtünk. Góllövő: Siklósi
2023-11-13
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) november 15. és december 15. között hajtja végre rendszeresen ismétlődő mezőgazdasági összeírását.
2023-11-13
Jövő évre a szentmise szándékokat csütörtökön délután 3 órától kezdődően lehet beíratni a jövő évre, a Toronyi Plébánia épületében. A Plébános úr, november 13-án, hétfőn, a Fatimai napon tér vissza a Toronyi Plébániára 5 hetes betegszabadsága után. Így Dozmaton már ő végzi a szentmisét. Prédikációra Rákos József diakónust hívtuk meg. Szeretettel várjuk a kedves híveket.
2023-11-10
Torony Község Önkormányzat Képviselő-testülete és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Torony Képviselő-testülete 2023. november 28-án (kedden) 18.00 órakor a Toronyi Művelődési Ház és Könyvtárban (9791 Torony, Felsőőri u. 47.) közmeghallgatást tart, melyre tisztelettel meghívom.
2023-11-06
November 9-ig van lehetőségünk halottjainkért teljes búcsút nyerni, hogy kiszabaduljanak a tisztító tűzből. Feltétel, meglátogatni egy temetőt, ahol a szentatya szándékára imádkozunk egy-egy Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát.
2023-11-06
Megint sok hiányzónk volt. Akik pályára léptek, minden dicséretet megérdemelnek küzdő szellemük és akarásuk miatt. Szép gólokat szereztünk, de sajnos hátul megint "gólerősek" maradtunk.
2023-11-04
Vezettünk 2 : 0-ra 25 percig! Ilyen gyenge védekezéssel nem lehet mérkőzést nyerni... A fiatal, lendületes vendégek "szétfutották " öregurasan játszó csapatunkat.
2023-10-30
Kérem, hogy a szentmise után iratkozzanak fel, akik halottak napján szeretnék megáldatni új síremlékeiket.
A mai nappal lezárjuk a naptárrendeléseket. Sajnos, az egyházmegyei naptárból csupán 20 példányt kaptunk. Nem biztos, hogy mindenkinek jut. Kérném a megértésüket.
2023-10-25
Rendkívül gyengén védekező, önbizalom nélküli csapatunk újabb vereségbe szaladt bele. Kérdés, hogy miért 5 : 0 után kezdtünk el focizni és rúgtunk három gólt?
Vasárnap 14 óra 30 perces kezdettel a kiváló erőkből álló Söpte Sörház jön hozzánk. Lehetne javítani.
2023-10-24
A mai vasárnap országos gyűjtés volt a missziók javára. Köszönet az adományokért. A szombathelyi Boldog Brenner János Gimnázium felvételt hirdet a nyolc évfolyamos gimnáziumába a 2024/2025-ös tanévre.
A képzésre negyedik osztályos diákok jelentkezését várják.
2023-10-24
A háztartásaikban keletkező, darálható zöld hulladékot (nyesedéket) pénteken 9,00 – 13,00 óra között adhatják le. Falevél és egyéb pl. kommunális hulladék lerakására nincs lehetőség, a falevelek elszállítása a szelektív hulladékgyűjtés időpontjában történik! Megértésükben és együttműködésükben bízva, tisztelettel: Kovács György
2023-10-20
Kérdésünkre a Vasivíz ZRT. munkatársa elmondta, hogy hajnali 3 órakór észlelték, hogy Sé, Dozmat és Torony települést kiszolgáló gépháznál meghibásodás (csőtörés) történt, de addigra már hatalmas mennyiségű víz folyt el, és ez a professzionális gépekkel való megközelítést is ellehetetlenítette.
2023-10-20
Szombathely-Dozmat között erős részen a 200-as nyomásfokozó után csőtörés miatt nincs víz Sé, Dozmat és Torony településeken.
2023-10-19
Jövő vasárnap országos gyűjtés van a missziók javára. A szombathelyi Boldog Brenner János Gimnázium felvételt hirdet a nyolc évfolyamos gimnáziumába a 2024/2025-ös tanévre. A képzésre negyedik osztályos diákok jelentkezését várják.
2023-10-09
Nagyon gyenge napot fogott ki a több játékosát sérülés és egyéb okok miatt nélkülöző csapatunk. Sok helyzet maradt ki, nem ment az összjáték sem. A kényszerkapus Virág Viktor viszont remekül védett.
2023-10-09
A szombathelyi Boldog Brenner János Gimnázium felvételt hirdet a nyolc évfolyamos gimnáziumába a 2024/2025-ös tanévre.
2023-10-04
2023. október 5-6-án csütörtök és pénteki napon szabadság miatt a rendelés elmarad. Helyettes dr. Grastyán Katalin
2023-10-03
Az alapítvány rendezvénye sikeres volt, hiszen közel 500.000 forint bevételt sikerült elérniük. A rendezvényen az új hangtechnikát is használták, amelyet részben pályázati pénzből (NEAG-KP-1-2022/5) részben saját forrásból vásároltak meg.
































