Joó László

Cím: 9791 Torony, Felsőőri u. 22.
Telefon: 94/352-164

Toronyban született 1948-ban. Tanulmányai idején is erősen vonzódott a különféle művészeti tevékenységek felé, eleinte rajzolással kísérletezett, majd az agyagművességet, annak több ágát sajátította el, végül a fafaragásban találta meg alkotó képességeinek színterét. 1975 óta – az alapítástól kezdve – tagja a velemi Népművészeti Stúdiónak. Aktívan, fiatalabb kortársait is mozgósítva, munkahelyi kollektíváját is ösztönözve részt vett a velemi műhelyrendszer építésében. A műhelyek létesítésekor, a tárgyalkotó eszközök elkészítésében mindvégig önzetlenségével, munkafegyelmével tűnt ki. Megszakítás nélkül vett részt a nyári alkotótáborokban, az évközi foglalkozásokon, a velemi népművészeti idegenforgalmi programokban. A millenniumi évben több vasi településnek készített emlékszobrot, kopjafát, ünnepi alkotást, ezzel a falukép-formálásban is tevőlegesen részt vett.
Kopjafák, emlékoszlopok, szobrok, használati tárgyak

Boglya Népzenei Együttes

Cím: 9791 Torony, Rohonci u. 20.
Telefon: 06-94-352-604
Fax: 06-94-352-011
Mobil: 06-70-338-5043
Email:  boglya@boglyaegyuttes.hu
Weblap:  www.boglyaegyuttes.hu

A Boglya Népzenei Együttes 1984-ben alakult Szombathelyen, a tanárképző főiskola hallgatóiból. Megala

kulása óta folyamatosan működik. Vezetője Földesi Jánosné. Az együttes célja a magyar népzene hagyományhű elsajátítása, és eljuttatása a közönséghez.

Népzenei versenyek:
1988 – Lajtha László Országos Népzenei Verseny – Lajtháné különdíja
1989 – Bonyhád, országos 2. helyezés
1990 – Magyar Televízió versenyén elődöntő

Felvételek:
1991 – A Magyar Rádió 22-es stúdiójában 60 perc archivált anyag.
Táncháztalálkozó lemezekre feljutott a zenekar: 1993 – magyarszováti; 1997 – vasi; 1998 – kalotaszegi; 1999 – magyarbecei anyaggal
Új Élõ Népzene 1, 2, 3 lemezeken küküllőmenti, mezőmadarasi és széki anyaggal hallható.
1995 – Túl a vízen címmel önálló kazetta megjelenése.
1999 – Boglya 15 év CD.
1999 – Boglya koncert CD
2000-ben és 2001-ben Vas-megyében születtem CD
2002 – Burgenlandi magyar népzene CD

Elért címek:
1987 – Miniszteri dícsérő oklevél, Baa Rozália (szocialista kultúráért).
1994 – Kiváló Művészeti Együttes
1995 – Népművészet Ifjú Mestere cím
Az idei évben tervezett fellépéseikről honlapuk ad további információt.

 

Szamóca Színház

weboldal: www.szamocaszinhaz.hu
Fazekas Gábor: +36 30/946-7105

Színházunk 1994-ben alakult Magyarország nyugati részén, és immár több mint 20 éve​ ​szórakoztatunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Több ezer előadást játszottunk óvodai kisteremtől a szabadtéri nagyszínpadig, családias hangulatban és gigantikus hangzavart előidézve is. Nagy gyakorlattal rendelkezünk falunapok, vállalati rendezvények és fesztiválok jó hangulatának megteremtésében.​ Székhelyünk Toronyban van 2004 óta. Előadásainkat 3 éves kortól ajánljuk, de az egész család nagyszerűen szórakozhat rajta.​ ​ Csiperke és Csuporka történetei mindig szórakoztatóak és tanulságosak. A smink, a jelmez,​ ​a díszlet és​ ​a zenei aláfestés mind ezt szolgálja.

A teljesség igénye nélkül eddigi fellépéseink:

  • részt vettünk többek közt az Országos Slágerturnén (2001-ben),
  • Sörfesztiválokon a Brau Unionnal (2003 és 2005 között),
  • a Gencsapáti Pünkösdi Vigasságokon és
  • a velemi Gesztenyeünnepen,
  • az őrségi Tökfesztiválon (2012) és az őrségi Vásáron (2015)
  • a toronyi falunapon többször is.

További részleteket és kulisszatitkokat megtudhat a honlapunkon és Facebook oldalunkon!