2024-11-18

Plébániai hirdetések – Idei Adventben is elindítjuk a Szent Család járást

Jövő hétvégén országos gyűjtést tartunk templomainkban a Karitász javára. Egyházközségünkben az idei Adventben is elindítjuk a Szent Család járást. Kérem, hogy a szentmise után a sekrestyében iratkozzanak fel azok, akik részt szeretnének benne venni.
2024-11-11

Plébániai hirdetések – 14-én, csütörtökön délután 3 órától írom fel a jövő évi szentmiseszándékokat

A sekrestyében 1 lapos jövő évi naptárak kaphatók 100 forintos áron, valamint egyházmegyei kalendárium 1.500 forintért. Forgatós naptárt, gyermek forgatós naptár és országos kalendáriumot lehet felíratni a szentmise után, ma utoljára.
2024-10-28

Plébániai hirdetések – Kedden a kerület papjai miséznek a toronyi templomban

40 nap az életért imamozgalom közös imára hív minden jószándékú testvérünket november 3-ig hétfőként 10 és 12 óra, szerdánként 16-18 óra péntekenként 14 és 16 óra között a Markusovszky Kórház kerítéséhez a Sugár úti körforgalomhoz.
2024-10-21

Plébániai hirdetések – 40 nap az életért imamozgalom

40 nap az életért imamozgalom közös imára hív minden jószándékú testvérünket november 3-ig hétfőként 10 és 12 óra, szerdánként 16-18 óra péntekenként 14 és 16 óra között a Markusovszky Kórház kerítéséhez a Sugár úti körforgalomhoz.
2024-10-07

Plébániai hirdetések – A Fatimai napunkat Bucsuban tartjuk

A Brenner Iskola hirdet felvételit a 8 évfolyamos gimnáziumi képzésre. Lehetőség van arra is, hogy a 8. évfolyam után is lehet csatlakozni. Így a 4. és 8. osztályos tanulók jelentkezését várják. Információ a plakáton. Tájékoztató lapot tudok adni az érdeklődőknek.
2024-08-05

Plébániai hirdetések – a római zarándoklatra van még néhány hely a buszon

Szeptember 27. péntektől, október 1. keddig, római zarándoklatot szervezek, autóbusszal Van még néhány hely a buszon. A vasvári, augusztusi és szeptemberi búcsúk programját a hirdetőtáblára kitettem. Várják szeretettel a híveket.
2024-07-08

Plébániai hirdetések – Fatimai nap lesz a toronyi templomban

Július 13-án, szombaton este a toronyi templomban tartjuk a Fatimai napunkat 18 órai kezdettel. Szeretettel várom a Mária tisztelő híveket. Bucsu: Július 4-től, csütörtöktől, a Fatimai imacsoport végzi templomunkban kilencedét, fél 6 órai kezdettel.
2024-07-01

Plébániai hirdetések – Új tagok jelentkezését várják a Rózsafüzér Társulatba

Ez úton is hálásan köszönöm, hogy védőszentem, Szent László király ünnepén számosan felköszöntöttetek. Jövő vasárnap a Rózsafüzér Társulat tagjainak lesz a titokcseréje templomunkban. Mivel az utóbbi […]
2024-04-22

Plébániai hirdetések – húsvét 4. vasárnapja

Egyházmegyei zarándoklat lesz május 1-én, Pusztacsatáron. Részvételi díj 9,000 forint. Mindenki kap egy zarándokcsomagot, melyért nem kell fizetni. A busz május 1-én, 7.30 perckor érkezik Toronyba. Ezután indul Bucsuba, útközben a dozmatiak szállnak fel.
2024-04-17

Plébániai hirdetések – Köszönet Demeter István diakónusnak

A Jubiláns Házaspárok szentmiséje 2024. június 15-én, szombaton 10 órakor kezdődik a szombathelyi Székesegyházban. Azokat a házaspárokat várjuk, akik az idei évben ünneplik az 5. évfordulótól kezdve ötévenkénti felosztásban a házassági évfordulójukat. Jelentkezni az Egyházmegye honlapján.
2024-04-09

Plébániai hirdetések – Egyházmegyei zarándoklat lesz május 1-én

A Jubiláns Házaspárok szentmiséje 2024. június 15-én, szombaton 10 órakor kezdődik a szombathelyi Székesegyházban. Azokat a házaspárokat várjuk, akik az idei évben ünneplik az 5. évfordulótól kezdve ötévenkénti felosztásban a házassági évfordulójukat. Jelentkezni az Egyházmegye honlapján.
2024-03-25

Plébániai hirdetések – Ministránsoknak tartunk foglalkozást, nagyszombaton

A Nagyböjt folyamán, templomaink díszítésére adott adományokat hálásan köszönjük. Nagypénteken szigorú böjti napot tartunk. 18 éves kortól 60 éves korig háromszor étkezünk, egyszeri jóllakással. 14 éves kortól húst nem fogyasztunk. Kivételt képeznek a betegek és azok, akik nem saját konyhán étkeznek.
2024-02-19

Plébániai hirdetések – Az idei évben is várjuk híveink adományait a húsvéti díszítésre

Bérmálkozóknak tartok február 24-én, szombaton délelőtt 11 órakor felkészítést a plébániaházban. A nagyböjti időszak végén hagyományosan kiszolgáltatom a betegek szentségét templomainkban a 65 év felettieknek. Jelentkezni a szentmisék után lehet a sekrestyében.
x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom