
Szeptemberi egyházi programok és zarándoklatok
2026-09-03A Kőszegi Karitász Csoport kért meg, hogy hirdessem a Göttweig-i és Bécs-i zarndoklatot, mely szeptember 12-én lesz. A busz a szőllősi templomtól indul, jelentkező esetén Sé, Torony falukat is érintené. Bővebb program a hirdetőtáblán olvasható.
Október 03-án, szombaton Máriazellbe szerveznek zarándoklatot. Aki menni szeretne, nálam jelentkezzen.
Sében, az idei búcsúi szentmise szeptember 13-án vasárnap a szokott időben 11 órakor lesz. Ez egyben a Falumissziós programsorozat utolsó eseménye. A szentmisét Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök mutatja be. A szentmise után püspök atyával elhelyezzük az új sekrestye épület alapkövét. A szentmisét egyébként az országos katolikus televízió is élőben közvetíti.
Toronyban, jövő vasárnap tartjuk a búcsúi szentmisét. Mivel ez 13-ára esik, a Fatimai körmenet elmarad, azonban a szentmise végén elimádkozzuk a szokásos imákat és énekeket, melyeket a körmenet után szoktunk végezni.
A Mária búcsú és Toronyi kenyérünnep megnyitója, kenyérszenteléssel 12-én, szombaton 5 órakor kezdődik a toronyi sportpályán.
Dozmat
Szeptember 9-én, szerdán 15.00 órai kezdettel a Nyugdíjas klubba várják az érdeklődőket.
Sé
Továbbra is várjuk a séi templommal kapcsolatos történeteket, élményeket, képeket, akár papír alapon, akár a Falumisszió facebook oldalán. Többször hirdettem már, hogy egy kiadvánnyal készülünk a jubileumi év kapcsán és szeretnénk személyessé tenni ezt a könyvet, a ti általatok megosztott élményekkel! A könyv várhatóan majd jövőre lesz kész, hiszen szeretnénk, ha az új sekrestye épület is megjelenne majd benne.
László atya











