A magyarországi, ezen belül a toronyi cigányság történetéről hallhatnak sok érdekeset az érdeklődők a téma két szakértője, dr. Schermann Vera és dr. Csapó Tamás előadásában a helyi művelődési házban október 20-án, kedden este 6 órakor.

A magyarországi, ezen belül a toronyi cigányság történetéről hallhatnak sok érdekeset az érdeklődők a téma két szakértője, dr. Schermann Vera és dr. Csapó Tamás előadásában a helyi művelődési házban október 20-án, kedden este 6 órakor.

A program előkészítője és szervezője az idén tavasszal hat helyi társadalmi szervezet részvételével megalakult Toronyi Civil Kerekasztal.

Dr. Schermann Vera tollából a Vasi Szemlében jelent meg egy írás 1985-ben, a címe: Egy Vas megyei település cigányságának sorsa 1900-tól 1945-ig. Ezt annak apropóján jegyezte le, hogy a településen 1984. augusztusában emléktáblát avattak azoknak a toronyi cigányoknak a tiszteletére, akik nem tértek vissza a koncentrációs tábor kegyetlen világából. Tizenhárman voltak.

Részlet az írásból:

‘A deportálásra 1944. november 4-ére virradva került sor. A hadműveleti kormánybiztos 1944. október 16-ai rendelkezése csak a lakóhelyüket – a tilalom ellenére – elhagyó cigányokkal szemben rendeli el az internálást. A végrehajtás viszont mást mutat. Ondódról elhurcoltak ezen a hajnalon olyan 16-17 éves cigánylányokat is, akik talán életükben nem lépték át a falujuk határát, nemhogy megszegték volna a tilalmat.

A deportálok módszerei hasonlóak voltak az augusztusiéhoz, csak a végrehajtók létszáma, összetétele változott, mert a csendőrök mellé a helyi nyilasok is csatlakoztak, közreműködve azok elhurcolásában, akik ugyanűgy ondódiak voltak, mint ők, csak cigánynak születtek.

A deportálás során 25 személyt (fiatal férfiak, nők) vittek el.

Mivel semmiféle írásos elrendelés nem maradt fenn, mivel az elhurcoltaknak semmiféle indoklást nem mondtak, nem tudható, kik és milyen alapon válogatták ki Ondód cigány lakosságából a 25 személyt. Az összegyújtés utáni nappalt ők is a toronyi iskolában töltötték, (jelenleg az óvoda épülete, ezen őrzi a deportáltak emlékét a márványtábla.) Az est beálltával, csendőri kísérettel – gyalog – jutottak a szombathelyi teherpályaudvarra, ahol vagonokba kerültek. Egy teljes szerelvényt megtöltötték a megye területéről összeszedett ‘megbízhatatlanok”. A szerelvény komáromi Csillag-várba vitte szomorű utasait. Itt már több százan voltak.

November vége felé következett a végállomásra való szállításuk. Vagonba terelték őket ismét. Annyi embert tettek egy vagonba, amennyi belefért. Indulás előtt feladták az ivóvizet, az élelmet, aztán rájuk zárták az ajtót, és vitte őket a vonat a kilátástalan jövő felé. Azt sem tudták a vagonokban lévők, hogy hol járnak, hisz nappal nem haladt szerelvényük, hanem holt vágányon vesztegelt, csak az éj leple alatt szállították őket. Amikor az egyik tűlélőt kérdezem szállításuk körülményeiről azt válaszolta, az éhezést, az állva alvást meg lehetett szokni, de a szomjűságtól sokat szenvedtek. A betegek, a gyengébb szervezetűek nem bírták, életük már a marhavagonban befejeződött. A holtak ott maradtak élő társaik között a vagonban az utazás során. A végállomásra való megérkezéskor nem volt olyan vagon, amelyikből ne emeltek volna ki halottat, vagy halottakat.

A 25 ondódi cigány megérkezett a végállomásra: Dachauba. A koncentrációs tábor lakói lettek. Addigi lényük megszűnt, személytelenekké váltak. Nevük helyett egységesen a ,,KL” (Koncentrációs Láger) jelzést kapták, mely a vászonból készült csíkos ‘rabruha” hátát betöltötte. Személyiségük az SS-ek szemében, azonosítási számmá ‘zsugorodott”. A ‘billog” vászonkabátjuk mellső oldalának bal részén volt. Miből állt ez? Színes háromszög (zsidóknak: sárga, politikaiaknak: piros). A cigányok piros háromszöggel voltak megbélyegezve. Alatta volt az azonosítási szám.’

Ezután részletesen leírja a szerző, milyen szenvedéseknek, kínoknak vetették alá a deportáltakat, akiknek a többsége életét vesztette. Majd így folytatódik a beszámoló:

‘A tél végére, egyre nyomorűságosabbá vált a táborlakók sorsa, egyre szaporodott azok száma, akiket a halál szabadított meg a további szenvedéstől.

Az életben maradottak számára a szövetséges csapatok (amerikaiak) odaérkezése hozta meg a szabadságot 1945. április 30-án.’

A teljes írás megtekinthető itt:

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/romak/cigany_neprajzi_tanulmanyok_2000/pages/004_egy_vas_megyei.htm

Várják az érdeklődőket dr. Schermann Vera és dr. Csapó Tamás keddi előadására.

B. L.