
Plébániai hírek – A szent három nap és Krisztus feltámadásának ünnepe
2021-04-01
Díszítsék együtt a toronyiak tojásfáját, vegyenek részt a vasárnapi tojáskereső versenyben!
2021-04-01Március utolsó napján, szerdán hajnalban látták először a fészkén a toronyi gólyapár feltehetően hím tagját, így húsvétra minden bizonnyal már mindkét gólyaszülő elfoglalja majd a fészkelő helyet az oszlopon. A tojó ugyanis rendszerint pár napos késéssel követi a párját.
A toronyi gólyapár az eddigi megfigyelések szerint április 4-én szokott megérkezni a fészkére, ám az idén az egyikük pár nappal korábban “landolt”, hiszen a hímet már március utolsó napján, szerdán hajnalban meg lehetett figyelni. Húsvétra feltehetően megérkezik a párja is. Addig – ahogy az gólyáéknál szokás – a hím rendezgeti a fészket, hogy a párja mindent rendben találjon.
A toronyi gólyapár nemrég azzal került be a hírekbe, hogy tavaly négy fiókával járult hozzá a hazai szaporulathoz. Reméljük, az idén se adják alább.
Fotó: Szabó Zsolt