Ünnepi gondolatok – Kovács György polgármester évzáró köszöntője

Advent 4. vasárnapja – 2015. december 20.
2015-12-21
Szent Család vasárnapja – 2015. december 27.
2015-12-29

Ünnepi gondolatok – Kovács György polgármester évzáró köszöntője

Kedves Toronyiak!

Már csak pár nap, és véget ér az idei év. Képletesen fogalmazva bezárjuk azt a naplót, amit január első napjaiban megnyitottunk, hogy feljegyezzük benne, mi minden történik Toronyban, szeretett községünkben az Úr 2015. esztendejében.

Kedves Toronyiak!

Már csak pár nap, és véget ér az idei év. Képletesen fogalmazva bezárjuk azt a naplót, amit január első napjaiban megnyitottunk, hogy feljegyezzük benne, mi minden történik Toronyban, szeretett községünkben az Úr 2015. esztendejében.

Szerencsére volt is mit feljegyezni, van is mit átadni a jövőnek, az elkövetkező nemzedékeknek, akik számára már nyilván műlt, talán történelem lesz ez az év is, ami számunkra nagyon is valóságos jelen volt. Amikor megadatott, hogy ha nem is annyival, amennyivel szerettünk volna, de valamennyivel mégis csak hozzájárulhattunk Torony történetéhez, az itt élő emberek boldogulásához, mindennapjaink könnyebbé, szebbé, emberibbé tételéhez.

Optimistán nyitottuk meg januárban ezt a bizonyos naplót, űgy is mondhatnám: derűvel és lelkesedéssel, ahogy a pár hónappal korábban, a helyhatósági választások nyomán megalakult képviselő-testülettől, a megválasztott polgármestertől és minden munkatársunktól az elvárható. És ez az optimizmus és tenni akarás jellemezte a munkánkat az év minden napján. Persze voltak és vannak nehézségek, nehezen megoldható problémák, akadtak gondok, amiket így vagy űgy, de meg kellett oldani. Szerencsére azonban voltak és vannak örömök és sikerek is szép számmal, amikre büszkék lehetünk. Mi, mindannyian, toronyi lakosok.

Nyugodt szívvel állíthatom, hogy a falu vezetésével megbízott személyek, így a képviselő-testület tagjai és a polgármester, az emberek ügyes-bajos dolgait intéző jegyzőség munkatársai, az intézményeink, köztük az óvoda, az iskola, a művelődési ház, az egészségügyi szolgálat dolgozói, a civil szervezeteink tagjai és önkéntesei, továbbá a közfoglalkoztatottak és a közmunkások is, egyszóval mindenki, akiket itt most nem tudok felsorolni, jobbító szándékkal tették a dolgukat a toronyi emberek, azaz mindannyiunk javára és örömére.

Szerencsére sok mindent feljegyezhettünk abban a bizonyos 2015-ös naplóban, ezek közül néhányat külön is szeretnék kiemelni. Például az idei kenyérünnepet, amit annak apropóján rendezhettünk meg, hogy egyik büszkeségünk, a Toronyi Kenyér méltó helyet kapott a megyei értéktárban. Vagy az új falubuszt, amire szintén méltán lehetünk büszkék valamennyien. Említhetném a Szabadság utca csapadékvíz-elvezetését, a Liliom utca aszfaltozását, az önkormányzati hivatal ablakainak cseréjét, a tűzifa juttatást a rászoruló családoknak, a karitásszal együtt szervezett ruhaosztást, az óvoda, az iskola, a művelődési ház, az orvosi rendelő, tehát az intézmények zavartalan működését és mindazt, amivel kicsit is hozzájárultunk a toronyi emberek – gyerekek, fiatalok és idősebbek – életének jobbításához. Ez a mi dolgunk, ezért vállaltuk a szolgálatot, amiért ha kapunk, szívesen elfogadjuk, de nem várunk el köszönetet.

Tisztelt Toronyiak!

A 2015-ös naplót bezárjuk, és hamarosan megnyitjuk a következőt. Most is optimistán, derűvel és lelkesedéssel – ezt megígérhetem. Önöktől pedig azt kérem, segítsék a munkánkat ötletekkel, javaslatokkal, hogy egy év műlva ugyanígy számot adhassunk Torony, a toronyi emberek gyarapodásáról, községünk és közösségünk fejlődéséről.

Mindehhez áldott karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok minden munkatársam nevében:

Kovács György

polgármester

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom