
Locskai László az új művelődésszervező a toronyi kultúrházban
2016-01-19
Szépkorúak batyus bálja: roskadozó asztalok, remek hangulat
2016-01-21Egységes falukép kialakítására törekszik a toronyi önkormányzat. Az idén elsőként a Felsőőr és az Ady utcában szeretnék egységessé tenni a köztéri növényzetet. Elképzelhető, hogy a közmunkások igénybevételével a kultűrházban egynyári növényeket nevelnek majd.
Egységes falukép kialakítására törekszik a toronyi önkormányzat. Az idén elsőként a Felsőőr és az Ady utcában szeretnék egységessé tenni a köztéri növényzetet. Elképzelhető, hogy a közmunkások igénybevételével a kultűrházban egynyári növényeket nevelnek majd.
Megtörténtek az első lépések a község főutcájában az egységes falukép kialakítása érdekében: nemrég tizennégy kiöregedett fenyőfát távolítottak el a járdák mellől. Ez azonban csak a kezdet – tudtuk meg Kovács György polgármestertől. A terv az, hogy – ausztriai mintára – az idén legalább a postától az Ady utcai buszmegállóig terjedő szakaszon egyforma növényzet díszítse a főutat. Hogy pontosan melyek lesznek ezek a növények, egyelőre még nem eldöntött. A polgármester szerint szóba jöhet a vörös levelű juhar vagy a gömbakác, esetleg a vörös levelű cserszömörce.
Tavasszal mindenképpen vásárol az önkormányzat további rózsatöveket – decemberben mintegy százat már elültettek a hiányzók helyére. Lesznek továbbá egynyári virágok is. Praktikus okokból, további a takarékossági szempontokra is figyelemmel ezek egy részét valószínűleg nem palántaként vásárolják meg. Magokat vesznek, azokat a közmunkások elültetik és a művelődési ház egyik emeleti helyiségében nevelik mindaddig, amíg azok kiültethetőek lesznek.
A takarékosság más tekintetben is megmutatkozik majd, például a növényápolásban: a locsoláshoz szükséges vízhez ásott kűtból felszivattyűzva jutnak hozzá.
A régi növényzet eltávolítása is folytatódik. Vannak ugyanis a főúton például olyan tuják, amiket szintén ki kell vágni az egységes falukép kialakítása érdekében. A polgármester tájékoztatása szerint az Ady utcai buszmegállónál járda, illetve valamiféle növényliget kialakítása is szükséges lenne.
B. L.