Módosította Torony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékégetésről és a zajkibocsátással járó tevékenységek végzéséről szóló helyi rendeletét. Ezután péntek helyett szerdánként és csütörtökönként lehet elégetni a településen a kerti hulladékot.
Módosította Torony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékégetésről és a zajkibocsátással járó tevékenységek végzéséről szóló helyi rendeletét. Ezután péntek helyett szerdánként és csütörtökönként lehet elégetni a településen a kerti hulladékot.
Torony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete módosította a hulladákégetésről szóló önkormányzati rendeletét. Ennek értelmében a településen az égetési időszakot az alábbiak szerint határozta meg:
Szerdán és csütörtökön reggel 8 és este 8 óra között lehet elégetni a kerti hulladékot. Tehát a korábbi szabályozás aszerint módosult, hogy pénteki napokon tilos az égetés. Felhívják a figyelmet az új szabály betartására, mivel ennek megsértése esetén (más napokon való égetés) a jegyző közigazgatási bírságot róhat ki. Természetesen az országos szervek által meghirdetett tűzgyújtási tilalom időszakában a rendeletben szabályozott napokon is tilos az égetés.
A SZOMHULL Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy minden páros hét szerdáján a Toronyban élők számára lehetővé teszi az zöldhulladék ingyenes átvételét Szombathelyen, a Körmendi űti hulladékudvarban, nyitva tartási időben az alábbiak szerint: március 16-a és november 14-e között reggel 6-tól este 6 óráig, november 15-étől március 15-éig reggel 7-től délután 5 óráig. Naponta egy alkalommal maximum 1 köbméter zöldhulladék helyezhető el a hulladékudvarban ugyanazon ingatlanhasználó által.
A településen tartózkodók nyugalma érdekében az önkormányzat szabályozta a zajos, illetve zajkibocsájtással járó háztartási tevékenységek végzésének időpontját az alábbiak szerint:
Magánszemélyek háztartási igényeit kielégítő tevékenység – olyan zajhatással járó háztartáson belüli tevékenység, amely alkalmas mások nyugalmának megzavarására, például lakásfelújítással kapcsolatos tevékenységek, motoros gép üzemeltetése, fűnyírás, zenélés, zenehallgatás, stb. – munkanapokon és szombaton reggel 8 és este 8 óra között végezhető (vasárnap és munkaszüneti napokon ezen tevékenységek végzése tilos). Aki az e rendeletben meghatározott szabályokat megsérti, 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.