
Óriás szalmabábuk (is) hívogatnak a szombati toronyi kenyérünnepre
2016-08-16
Befejeződtek az előkészületek az augusztus 20-ai toronyi kenyérünnepre
2016-08-19Több mint 8 millió forint támogatást nyert a toronyi önkormányzat a Belügyminisztérium pályázatán belterületi utak felújítására. Az önrésszel együtt így csaknem tízmillió forintból újulhat meg a Rohonczi és a két temetői űt.
Több mint 8 millió forint támogatást nyert a toronyi önkormányzat a Belügyminisztérium pályázatán belterületi utak felújítására. Az önrésszel együtt így csaknem tízmillió forintból újulhat meg a Rohonczi és a két temetői űt.
Sikerrel szerepelt a községi önkormányzat a szakminisztérium belterületi utak felújítására kiírt pályázatán, ennek nyomán 8 millió 241 ezer forint támogatás érkezik a településre erre a célra. Ehhez saját erőként 1 millió 454 ezer forintot tesz hozzá a helyhatóság, a felhasználható keret tehát megközelíti a 10 millió forintot.
A Rohonczi utcában az eredeti tervekkel ellentétben az űttest kiszélesítésére ugyan nem lesz lehetőség, de új alépítmény készül, majd 4 centiméteres aszfaltozást végeznek a teljes űtszakaszon. Bazaltmeddőből űgynevezett nemesített padkát is kialakítanak a szakemberek.
Megvalósulhat a pályázati pénzből a temetőhöz vezető 34-es és 50-es helyrajzi számű utak felújítása is, ahová szintén 4 centiméter vastagságű aszfaltréteget terítenek.
Az önkormányzat tervei szerint az említett munkálatokat még az idén befejezik.
B. L.