Tizenöt toronyi közfoglalkoztatott első lépése a digitális világba

Meghívó az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségre
2017-03-07
Pénztörténeti kiállítás nyílt a toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola könyvtárában
2017-03-10

Tizenöt toronyi közfoglalkoztatott első lépése a digitális világba

Első lépések a digitális világba címmel tizenöt toronyi közfoglalkoztatott vehetett részt Toronyban alapfokű számítástechnikai tanfolyamon, ahol elméleti és gyakorlati ismereteket is elsajátíthattak.

Első lépések a digitális világba címmel tizenöt toronyi közfoglalkoztatott vehetett részt Toronyban alapfokű számítástechnikai tanfolyamon, ahol elméleti és gyakorlati ismereteket is elsajátíthattak.

A közfoglalkoztatottak alapfokű képzését a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltsége szervezte, a harmincöt órás tanfolyamnak a toronyi művelődési ház adott otthont.

A tizenöt közfoglalkoztatott mindegyike külön számítógépet, laptopot kapott erre az alkalomra, így az elsajátított elméleti ismereteket rögtön kipróbálhatták a gyakorlatban is. A tanfolyam résztvevői között többen is voltak, akik most először dolgoztak számítógépen, számukra valóban ezek voltak az első lépések a digitális világba.

A tanfolyam során lehetőségük volt arra, hogy tájékozódjanak az internetes világban, saját e-mail fiókot nyissanak és megismerkedjenek az online közösségi média kínálta lehetőségekkel. Az egy hetes képzés nagy segítség volt a számukra abban, hogy ettől kezdve önállóan is eligazodjanak a a digitális ismeretek világában. 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom