
Kertesi Ingrid adventi karácsonyváró koncertje lesz december 4-én a székesegyházban
2017-11-27
Sikeresen pályázott a toronyi sportkör, megérkezett a teqball asztal
2017-11-29A Mikulás csizmája című előadásra, illetve a mindenki Mikulásával történő találkozásra hívja és várja a toronyi gyerekeket és persze a szüleiket és a nagyszüleiket is a település önkormányzata december 4-én, hétfőn délután öt órakor a helyi művelődési házba.
A Mikulás csizmája című előadásra, illetve a mindenki Mikulásával történő találkozásra hívja és várja a toronyi gyerekeket és persze a szüleiket és a nagyszüleiket is a település önkormányzata december 4-én, hétfőn délután öt órakor a helyi művelődési házba.
Mindenki Mikulása címmel hirdette meg elsősorban a gyermekeknek szóló programját a toronyi önkormányzat.
“Bizony az idén is készülök hozzátok” – írja levelében a Mikulás, majd hozzáteszi: “A hosszű űt miatt már korábban elindultam, így is éppen december 4-én, hétfőn délután öt órára érek oda, hogy találkozni tudjak veletek a toronyi művelődési házban. Remélem, szorgalmasak vagytok és sokat segítetek a szüleiteknek. Én már nagyon várom a találkozás pillanatát, mert nagyon szeretlek benneteket” – fogalmaz mindenki Mikulása, aki azt ígéri, hogy remek szórakozás lesz A Mikulás csizmája című előadás Frédy bácsi bábszínházának előadásában.
És persze ajándékokból se lesz hiány ezen a délutánon, illetve estén a toronyi művelődési házban. Úgyhogy aki tényleg jó gyerek volt, szorgalmas a tanulásban és sokat segített a szüleinek, az biztosan számíthat ajándékra a nagyszakállű puttonyából.
Persze megkérdezhetitek: És aki nem volt jó?
Toronyban ilyen nincs, hiszen ebben a faluban csak jó gyerekek laknak. Tehát mindenkinek ott a helye!