
Január végén bezár Toronyban a takarékszövetkezeti kirendeltség
2019-01-23
Februártól megszűnik Toronyban a falugazdász ügyfélfogadása
2019-01-28Délelőtt az iskolásoknak, elsősorban is a kisebbeknek, délután, este pedig főként a felnőtteknek kínáltak színes programokat Toronyban a szervezők kedden, január 22-én, a magyar kultúra napján.
Délelőtt Némethné Baksa Eszter, Nagyrákos polgármestere, a Magyar Kultúra Lovagja címmel is kitüntetett hagyományőrző, az Őrség mesemondója szórakoztatta az iskolásokat, elsősorban is a kisebbeket a magyar kultúra napján a művelődési házban Szenkovits Péter jóvoltából.
A délutáni, illetve esti program házigazdája pedig a Toronyőr Kulturális Egyesület, valamint az eseményeknek helyet adó művelődési ház volt. Elsőként dr. Csapó Tamás egyesületi elnök mondott bevezető gondolatokat az ünnep alkalmából, majd Fazekas Gábor előadóművész, önkormányzati képviselő Aranyosi Ervin versével köszöntötte a jeles napot.
A továbbiakban Rédling Szabolcs gitározott, majd műsort adtak a Fénylő Csillag dobkör tagjai és az Ungaresca Táncegyüttes táncosai. Az estet Csider Sándor költő, tanár Kinyílik az aranykapu című játékos versbemutatója zárta.
Az eseményeken készült fotókból összeállított képgalériát itt lehet megtekinteni.
Fotó: Szabó Zsolt