Képeken mutatjuk az iskolai alapítványi délután fellépőit, szereplőit

Hívják és várják a falu minden lakóját a szombati toronyi roma napra
2019-05-08
Kalmár Szilárd mesterhármassal segítette hozzá a győzelemhez a Torony csapatát
2019-05-14
Hívják és várják a falu minden lakóját a szombati toronyi roma napra
2019-05-08
Kalmár Szilárd mesterhármassal segítette hozzá a győzelemhez a Torony csapatát
2019-05-14

Képeken mutatjuk az iskolai alapítványi délután fellépőit, szereplőit

Nagy sikere volt az idén is az Aranypatak Kulturális Alapítvány által az iskola sportcsarnokában a szokásoknak megfelelően megtartott alapítványi délutánnak. A rendezvény bevételét az iskola tanulóinak támogatására fordítják.

A kulturális program főszereplői ezúttal is a toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola művészeti és kulturális csoportjai voltak. Az iskolában hosszú évek óta kiemelt szerepet kap a zenei nevelés, a hangszeres szólisták és az énekkar tagjai például számos községi rendezvényen közreműködnek rendszeresen. Ugyanez elmondható a színjátszókról is, akiket szintén gyakran láthat a közönség. Fontos feladatként vállalja az intézmény a néphagyományok őrzését is, a néptáncosok ennek szellemében igyekeznek elsajátítani a hagyományos tánckultúrát. Emellett egy ideje a társastánc oktatás is beépült az iskola mindennapjaiba.

Mindezek ismeretében nem lehet csodálkozni azon, hogy a kulturális és művészeti csoportok akár egy egész estét betöltő műsorral is képesek megajándékozni a közönséget. Így volt ez az alapítványi kulturális délutánon is, ahol a fellépők gyakran kaptak nagy tapsot a közönségtől. A bemutatók során közreműködött a Toronyi Aranypatak Asszonykórus, valamint a Szent Vid Dobcsoport tagjaival kiegészült toronyi Fénylő Csillag Dobcsoport is.

A fellépőkről készült képeket itt lehet megtekinteni.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom