
Plébániai hírek – Operettszínházi előadásra utaznak szombaton a plébánia hívei
2019-10-24
Harcos, kemény csatában szerzett újabb három pontot a Torony Sorkifaludon
2019-10-28Levélben gratulált dr. Perger Gyula toronyi plébános Kovács Györgynek, a település újraválasztott polgármesterének. Egyben jókívánságait is kifejezte, hogy a település vezetője következetesen tudja képviselni Torony minden lakójának az érdekét.
Levelében dr. Perger Gyula plébános arra kéri a polgármestert, hogy “…mint eddig is a munkája során, tartsa szem előtt továbbra is a keresztény értékek tiszteletét, s a tevékenységét ezután is ezen értékek mentén végezze”. Majd pedig megköszöni azt a sok-sok segítséget, amit toronyi plébánossága ideje alatt, azaz 2011 óta kapott a falu vezetőjétől. Ráirányítva a figyelmét arra, hogy “az egyházközség kiemelt és fontos tényező a falu életében, s egy bölcs vezető figyelembe veszi ezt, épít rá, és kölcsönös együttműködésre törekszik.”
“Eddigi és további munkájához is jó egészséget, Isten áldását és mennyei Édesanyánk, a Boldogságos Szűz Anyának a pártfogását kérem és kívánom” – zárta október 21-én kelt köszöntő sorait a plébános.
Kovács György polgármester elmondta: örömmel és köszönettel olvasta a plébános levelét. Az abban leírtak annál is inkább jó érzéssel töltik el, hiszen polgármesterként mindig is fontosnak tartotta és ezután is kiemelten fontosnak tartja az együttműködést az egyházközséggel.
Felvételünk archív fotó, egy két évvel ezelőtti eseményen készült dr. Perger Gyula plébánosról és Kovács György polgármesterről.