
Képeken mutatjuk a toronyi plébánia Péter Pál-napi hegyi zarándoklatát
2020-07-03
Remekül játszott, második lett a répcevisi focitornán a Torony KSK csapata
2020-07-07Most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy hagyománya van a termelői piacozásnak Toronyban, hiszen az elmúlt hét péntekén már harmadik alkalommal gyűltek össze az árusok és a vásárlók a művelődési ház mögötti közösségi téren.
Erre a napra ráadásul kisállatbörzét is hirdettek, amire ugyan még inkább csak mutogatóba hoztak házi kedvenceket, ám a gyermekek örömére jórészt állatsimogatóra sikeredett esemény így is üde színfoltja lett a vásárnak.
Ahol egyébként tangóharmonika-szó várta és kísérte a vásárlókat az egyik pavilontól a másikig – ez a mellékelt képeken is jól látszik. Továbbra is népszerűek a különféle füstölt áruk és a sajtok, no meg persze a lekvárok és a gyümölcslevek. Igazi házi kedvencek.
Ahogy a nyuszik és a kalitkában repdeső madárkák is, ezeket a gyerekek vették gyorsan gondozásukba. Ennek is lesz folytatása.
És akkor mutatunk pár képet a pénteki termelői piacról és kisállatbörzéről: