
A toronyi kenyér is kiemelt helyen szerepel a Vas megyei értékeket bemutató kiadványban
2020-10-01
A toronyi önkormányzat csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2020. évi pályázati fordulójához.
2020-10-05Az immár minden hónap első péntekén esedékes termelői piac legközelebb október 2-án, pénteken délután 2 és 5 óra között látogatható a művelődési ház mögötti közösségi téren.
Újdonság, hogy ezúttal már a közelmúltban átadott fedett létesítmény ad helyet a piacnak, így az árusoknak és a vásárlóknak attól se kell tartaniuk, hogy az eső megakadályozza a vásárt. (Bár erre az időpontra nem jósolnak esőt…) Másfelől nyilván sok újdonsággal találkozhatnak majd a vásárlók, elsősorban is ami a zöldségeket és a gyümölcsöket illeti, hiszen itt van az ősz, a termények betakarításának az időszaka.
És még valami lényeges: egészséges és biztonságos hazai termények és készítmények közül válogathatnak az érdeklődők.
A járványügyi helyzetre tekintettel a szervezők ezúttal is kérik, hogy mindenki csak a legszükségesebb időt töltse el a vásárlással, figyeljenek a távolságtartásra, illetve lehetőség szerint viseljenek az arcot és az orrot eltakaró maszkot, illetve kesztyűt.