Horváth Noel is megkapja a gyógykezelésére a 700 millió forintos állami támogatást

Osztrosits Tamásné negyven év után elköszönt a toronyi Csicsergő Óvodától
2021-06-16
Örömfocit játszó bajnokcsapatot ünnepelhettek a szurkolók vasárnap a toronyi pályán
2021-06-21
Osztrosits Tamásné negyven év után elköszönt a toronyi Csicsergő Óvodától
2021-06-16
Örömfocit játszó bajnokcsapatot ünnepelhettek a szurkolók vasárnap a toronyi pályán
2021-06-21

Horváth Noel is megkapja a gyógykezelésére a 700 millió forintos állami támogatást

Hat kisgyermek, köztük a pusztacsói Horváth Noel is megkapja a gyógykezelésére a több mint 700 millió forintos állami támogatást – jelentette be közösségi oldalán Kásler Miklós.

Az emberi erőforrások minisztere ezt azután közölte, hogy kiderült: újabb hat SMA-beteg kisgyermek Zolgensma-kezelését támogatja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. “Eszter, Csaba, Anna, Noel, Dzsamila és Anna számára ezzel ingyen elérhetővé válik a reményt adó készítmény” – írta meg a miniszter a Facebook oldalán, ami azóta bekerült a magyarországi hírforgalomba.

A pusztacsói Horváth Noel gyógykezelésére az év elején indult közösségi gyűjtés, amibe Toronyban is bekapcsolódtak. A művelődési házban plüss állatkákat, kupakokat, alumínium italos dobozokat gyűjtöttek, a toronyi plébániához tartozó négy település templomaiban pedig a hívek adakozásából összesen 303 ezer 100 forint gyűlt össze. Részletezve: Bucsuban 74 ezer 700, Dozmaton 60 ezer, Sében 52 ezer 400, Toronyban pedig 116 ezer forintot adtak a hívek.

Arról egyelőre nincs hír, mi lesz a sorsa az adakozásból összegyűlt pénznek, miután a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő átvállalja Noel kezelésének a költségeit. A családnak bizonyára ezen felül is jól jön minden segítség, hogy a kisfiú mielőbb kigyógyuljon a betegségéből. És talán a széles körű összefogás is hozzájárult az állami segítség odaítéléséhez…

A szülők mindenesetre – érthetően – megkönnyebbültek hír hallatán. A közösségi oldalukon így írnak: „Megvan, megcsináltuk!!!! Boldogság, öröm, megkönnyebbülés, köszönet, hála….” .

Fotó: facebook.com/Győzzük le az SMA-t, állítsuk talpra Noelt

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom