
Három mérkőzés után továbbra is száz százalékos a Torony KSK csapata
2021-08-31
Trabanton szállni élvezet – Az Exotic is fellép pénteken este a toronyi Hacacárén
2021-09-01Négy fordulós, négy fős családok számára meghirdetett, szeptemberben kezdődő és jövő januárban befejeződő vetélkedőre várják a megye településein élők, így a toronyiak jelentkezését is.
Vetélkedőt hirdetett a Vas Megyei Értéktár Bizottság és a Vas megyei önkormányzat azoknak a négy tagú családoknak, akik olyan vasi településen élnek – mint amilyen például Torony is -, ahol rendelkeznek helyi értéktárral. Közismert, hogy a toronyi kenyér megyei érték, a településen pedig működik értéktár bizottság Schütz Péter elnök vezetésével.
A szeptemberben induló vetélkedő négy fordulóból áll majd. Az első fordulóban egy helyi értékről kell videót készíteni, a második fordulóban egy feladatlapot kell kitölteni, a harmadik online fordulóban pedig már a gyorsaság is számít – adta hírül a megyei napilap online kiadása. A jövő év január közepére tervezett szóbeli döntőn a legjobb hat csapat vehet részt.
Vas megye erdélyi testvérmegyéjében, Hargitában párhuzamosan zajlik majd a verseny, a cél a másik megye értékeinek megismertetése is. A fődíj a vasiaknak egy Hargita megyei utazás – a Hargita megyeiek pedig Vas megyében vendégeskedhetnek.
A versenyre szeptember 20-áig várják a jelentkezéseket, további részletek Vas megye honlapján – www.vasmegye.hu – olvashatók.
A toronyi kenyérről itt lehet bővebben olvasni a Vas Megyei Értéktár Bizottság honlapján.