
Elkezdődött az útfelújítás
2022-03-02
Folyamatosan érkeznek az adományok a Művelődési Házba
2022-03-03A toronyi Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében Tavaszünnep lesz. A tavaszi napéjegyenlőség a víz és a boldogság világnapján várják mindazokat, akik szívesen vesznek részt egy meghitt közösségi programon.
Időpont: 2022. március 20. (vasárnap) 16.00 óra
Helyszín: A Művelődési Ház mögötti közösségi színtér
A rendezvény vendége: Csider Sándor, aki A forrás én vagyok címmel mutatja be új verseskötetét. Mivel az esemény böjti időszakra esik, a szervezők ehhez igazodóan állították össze a rendezvény programját. Lesz közös elmélkedés, beszélgetés, valamint éneklés is. Délután öt órától pedig tűzgyújtás. A résztvevőket stanglival, teával várják, de szívesen fogadnak batyuban hozott ételt, italt.
Az eseményt az időjáráshoz alkalmazkodva tartják meg.