
Plébániai hirdetések – Húsvét 6. vasárnapja
2023-05-16
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csípőszúnyogok elleni védekezéssel kapcsolatos tájékoztatása helyi önkormányzatok részére.
2023-05-17A mindenki által tisztelt és becsült dr. Schermann Vera tanárnő életpályáját, példáját idézzük fel Benke Éva tanárnővel (nyugalmazott főiskolai docens, Radnóti-díjas), az egyik legrégebbi pályatárssal.
„Egy hónapja már, hogy szomorú szívvel vettünk részt a temetési szertartáson, Schermann Veráén – akit hozzá méltó módon búcsúztatott Torony: életének egyetlen, mindenekfelett becsült színtere.
Ritka, sőt egyedülálló életút volt az övé. Tevékeny, gazdag, változatos – elképesztő szorgalommal és precizitással teljesített feladatokkal, fontos funkciókkal, több mint fél évszázadon keresztül. Oly’ módon, hogy el nem hagyta Toronyt. Hűsége, ragaszkodása annyira természetes volt, mint az évszakok váltakozása. Rend, tisztaság, szorgalom, ragaszkodás. Ez a négy tulajdonsága végigkísérte életét. Lényegében ezek köré szőtte szép emlékbeszédét hajdani főnöke, Fülöp István, a toronyi iskola volt igazgatója, a község díszpolgára.”
’Dr. Schermann Vera egyetlen munkahelye a toronyi iskola volt, innen ment nyugdíjba 1989-ben. Pedagógia szakos diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen. Doktori disszertációjában feldolgozta Torony oktatásának és nevelésének történetét. 2007 májusában vehette át aranydiplomáját. Huszonnégy évig szerkesztője és állandó szerzője volt a Toronytól az ondódi toronyig nevű önkormányzati újságnak. Az ondódi cigányság múltjának kutatója, segítője. Fél évszázadon át végzett közösségi munkát. A Hazafias Népfront titkára volt, s mintegy húsz évig tanácstag. A rendszerváltás után 2010-ig képviselő volt, két cikluson keresztül alpolgármester. Kiérdemelte a Toronyért Emlékplakettet, a község díszpolgára lett. Mindannyiunk Vera nénije méltán örvendett közmegbecsülésnek. Elhivatottságával szép példát adott tanítványainak, munkatársainak, tisztelőinek.’
„Megrendülten hallgatva a méltatást – régi-régi emlékképek fénylettek fel bennem középiskolás éveinkből. Állandó jelzője volt például: ’Vera, a tiszta kitűnő’. Végig az volt. Pedig nem lehetett olyan egyszerű a hajnali kelés, a lassú (akkor még volt) vonat, az állomástól a gyaloglás a város közepéig, minden istenáldott nap. Nem is sejthettük, mi ’városiak’, mekkora teljesítmény volt csak ez a tény, négy éven keresztül. Úgy hozta a sors, hogy a főiskolán is összekerültünk, egy kollégiumi szobában laktunk, s alakította életünket, ízlésünket, ismereteinket a gyönyörű Pécs.
Azóta is hiszem, hogy ezek az évek a legmeghatározóbbak személyiségünk alakulásában, karakterünk, mentalitásunk rögzülésében.
Jó közösség voltunk, mindent tudtunk egymásról, összetartás és szolidaritás ekkor alakult ki közöttünk. Emlékszem, milyen lassan vált elviselhetővé a honvágy. Nem ítéltük el, ha valamelyikünk elsírta magát.
Vera családszeretete, szülei, testvére, sógora – a naponta többször történő emlegetéstől – annyira ismerős lett, szinte velünk voltak a kollégiumban. Ilus, szeretett nővére korai halála igazi tragédia volt a családban. A veszteség megerősítette az összetartozást.
Ezért is érthető, hogy szerettei halála után – fegyelmezettsége, hite ellenére – lassan-lassan elfogyott körülötte a levegő. Az ő élete Torony és a család. Együtt. Ezért is nagyon találó Sík Sándor szép versének részlete: ’A hosszú életből talán / elég is lenne ennyi. / Aki szeret, annak, akit szeret, / szeretne már utána menni’.
Észrevehető volt, hogy egy ideje úrrá lett rajt ez az érzés. A nélkülük való élet már nem érdekelte.
Róla, életéről és haláláról, a barátságról és a múlandóságról gondolkodva sikerült rájönnöm a memória és az emlékezés közötti különbségre. Az emlékezés tartós lehet. Megőriz. Jelei is vannak.
Dr. Schermann Vera megérdemli, hogy szeretett iskolájában, amely Torony tisztességét dicsérve, Gazdag Gyula nevét viseli, egy tantermet neveznének el róla, ahol az ő nevét viselné – méltón fölavatandó – szerény emléktábla. Ez az utókor dolga. Erről nem végrendelkezhetett.
A memória lehet véges – az emlékezet tartós.
Beszéljenek majd róla az osztály tanulói, és megvalósul a költő – Váci Mihály – igazsága: ’Akit a nép ajkára vesz, / szívébe zárja azt. / Akit a nép szívébe zár, / nem hal meg soha az’.”
Szenkovits Péter
újságíró/tanító