
Köszönet az úrnapi ünnep szolgálattevőinek
2026-06-08
Figyelem! Június 11–12-én a rendelés szünetel
2026-06-09Az utolsó forduló rendezték a Vas Vármegye III. o. szombathelyi csoportjában 2026. 06. 07-én vasárnap. A Pecöl SE-t fogadtuk a toronyi pályán.
Pecöl a bajnokságban jól szerepelt, matematikai esélye volt az utolsó forduló előtt a 2. hely megszerzésére is. Tavasszal csak a mindenkin átgázoló Vasvár és a 14-1-1 es tavaszi szezont futó Ják győzött ellenük.
Az első félidőben kiegyenlítettnek tűnt kívülről a játék a mezőnyben, de többször játszották azt, hogy felrúgták a labdát gyors támadójukra, aki ebből két-három helyzetet ki is alakított, és egyszer be is talált. Nem sokkal az első gól után egy fineszes megoldással betaláltak újra, és ezzel alakult ki a 0-2-es félidei állás.
A második félidőre kényszerből cserélni kellett, de a csapaton ez nem látszott meg, sőt a második félidőre megtáltosodtunk, és egy kimondottan parázs, de szép focit játszva háromszor is betaláltunk. A baj csak az volt, hogy ez Pecölnek is sikerült egyszer, így döntetlen lett a vége. A döntetlen igazságosnak mondható. Sok helyzettel, és helyenként szép játékkal játszó csapatokat láthattak azok, akik kilátogattak. Sok néző volt kint, a hangulat és a szurkolás is kiváló volt. Ez is segíthetett, motiválhatta a játékosokat.
Ezzel a meccsel ért véget a 2025/2026-es szezon, ami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Több volt ebben a csapatban, de az egész szezonra jellemző volt, hogy 5 – 6, vagy akár még több hiányzóval kellett kiállnunk a meccseken.
Célunk, hogy jövőre megerősödjünk, jobban szerepeljünk.
Torony KSK – Pecöl SE 3:3 (0:2)
Gólszerző: Dankovics Kornél, Horváth Tamás, Siklósi Szabolcs
A mérkőzés adatlapja:
https://adatbank.mlsz.hu/
Pungor Péter edző













