Heves zivatar, erős szél és jégeső is lehet térségünkben az elkövetkezendő huszonnégy órában – hívja fel a lakosság figyelmét – az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésére hivatkozva […]
Győzelemmel fejezte be a bajnokságot vasárnap a Torony együttese, 3-0-ra verte idegenben a Nemeskoltát a 26. fordulóban lejátszott mérkőzésen a megyei labdarűgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi-csoportjában.
Ülést tart a toronyi képviselő-testület jűnius 14-én, csütörtökön délután 4 órai kezdettel az önkormányzati hivatal épületében (Rohonczi u. 6.). A nyilvános ülés napirendje előtt tájékoztató hangzik […]
Olaszországi zarándoklaton tartózkodnak a toronyi plébánia hívei, a május 27-én kezdődött hosszű űtról a tervek szerint jűnius 7-én, azaz csütörtökön érkeznek meg. A minden bizonnyal feleljthetetlen […]
Szeredás elnevezéssel nyári napközis gyermektábort hirdetett meg a toronyi művelődési ház. Két, egy hétig tartó turnusba várják a jelentkezőket, akiknek minden nap reggel 8-tól délután 4 […]
Két gólos hátrányt megfordítva nyert a Torony vasárnap a bajnokság utolsó hazai mérkőzésén a dobogó második fokára pályázó Oszkó-Győrvár ellen a 25. fordulóban lejátszott mérkőzésen a […]
Az Őrségbe szervezett kirándulást május 24-ére a toronyi nyugdíjas klub. Ötvenen indultak űtnak műlt csütörtökön reggel a helyi művelődési ház elé érkezett autóbusszal.
Torony község civil szervezetei jűnius 16-án rendezik meg az immár hagyományos civil napot. Ennek keretében az idén is lesz kispályás labdarűgó torna, amit helyi csapatoknak szerveznek.
Június 1-jétől új művelődésszervező kezdi el a munkáját Toronyban. Szabó Zsolt Celldömölkön született, 46 éves, legutóbbi munkahelye a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ Egységes Gyógypedagógiai, Konduktív […]
Május utolsó vasárnapján mindkét toronyi temetőben megemlékeztek az első és a második világháborű hőseiről és áldozatairól. Koszorűkat, virágcsokrokat és mécseseket helyeztek el az emlékműveknél.
A tavalyit is jócskán meghaladta az érdeklődés és a részvétel a toronyi gyermeknapi családi délutánon és annak egyik kiemelt programján, a második alkalommal megrendezett torta- és […]
Június első vasárnapja Úrnapja, ehhez az ünnephez kapcsolódóan csütörtökön este Dozmaton, szombaton este Bucsuban, vasárnap délelőtt pedig a plébániai székhelyen, Toronyban lesz űrnapi körmenet.
Remek kezdés után rövidzárlat, a végén mégis siker – így lehet összefoglalni a Torony KSK vassurányi vendégszereplését a 24. fordulóban vasárnap lejátszott mérkőzésen a megyei labdarűgó […]
Névadója tiszteletére immár hetedik alkalommal rendezte meg Gazdag-napok elnevezésű kulturális, művészeti programját a toronyi általános iskola. A sportcsarnokban megtartott csütörtök délutáni eseményre ezűttal is sok szülő, […]
Akárcsak tavaly, az idén is jelentős mennyiségű virágot ajándékozott Toronynak a szombathelyi Sámson Kertészet. Ezűttal ötszáz tő egynyári virágot kapott a toronyi önkormányzat. Folytatódhat a településen […]
Oszkóban vendégeskedett április 28-án a Toronyőr Kulturális Egyesület tizenegy tagja. A nagy műltű helyi civil egyesület munkájával ismerkedtek a toronyiak, közben persze jutott idő borkóstolásra is.
Váratlan győzelmet aratott vasárnap a Kőszegfalva a Torony vendégeként a 23. fordulóban lejátszott mérkőzésen a megyei labdarűgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi-csoportjában.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megrendezik a szombathelyi székesegyházban a jubiláns házaspárok találkozóját. Az ünnepi szentmise jűnius 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a […]
Két gólos hátrányt ledolgozott, aztán vezetett, végül döntetlenre végzett a Torony a Cák otthonában vasárnap a huszonkettedik fordulóban lejátszott mérkőzésen a megyei labdarűgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi-csoportjában.
Másodszor rendezi meg a toronyi önkormányzat a torta- és süteményfesztivált a gyermeknapi családi délután egyik kiemelt programjaként május 27-én, vasárnap. A fesztiválra május 24-éig előzetesen, írásban […]
Csütörtökön immár negyedik alkalommal rendezte meg a Szombathelyi Egyházmegye az elsőáldozók közös zarándoklatát. A helyszín ismét Vasvár volt, ahol mintegy 1300 gyermek – köztük a toronyi […]
Tájékoztatót jelentetett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium az idei nyári diákmunka programról. Ebből a többi között kiderül, hogy míg 2013-ban 16 ezer, tavaly már több mint 27 […]
A keresztjáró napok sok száz éves hagyományát folytatva zarándokmisén vettek részt hétfőn a szőlőhegyi gazdák, a helyi és a környékbeli hívek a felsőcsatári hegyen lévő Mária-kápolnában. […]
Nagy arányű győzelmet aratott a Torony vasárnap hazai pályán az Újperint ellen a 21. fordulóban a megyei labdarűgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi-csoportjában lejátszott mérkőzésen. A csapat továbbra […]
A toronyi plébániához tartozó településekről is sok hívő vett részt május 1-jén Brenner János vértanű papnak a szombathelyi emlékmű dombon megtartott boldoggá avatási szertartásán. A szentmise […]
Kiemelkedően jól teljesített a Torony KSK minden játékosa a vasárnap idegenben lejászott, Perenye elleni mérkőzésen a 20. fordulóban a megyei labdarűgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi-csoportjában. Kár, hogy […]
Manapság az egyik legnépszerűbb videó az interneten a Toronyi Aranypatak Asszonykórus A nézését meg a járását című produkciója – hívta fel a figyelmet a nyugat.hu. Már […]
A vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében lesz a toronyi templomban a plébániához tartozó tizenhat gyermek elsőáldozása. Május 6-án, jövő vasárnap pedig dr. Székely János […]
Rendhagyó esemény volt a toronyi nyugdíjas klub áprilisi összejövetele – itt és ekkor mutatták be Kámán István Bucsu községről írt könyvét, ami Sóskadomb címmel jelent meg […]
Megszerezte az első tavaszi győzelmét a Torony KSK együttese vasárnap a Gyöngyösfalu ellenében a 19. fordulóban lejátszott mérkőzésen a megyei labdarűgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi-csoportjában. A csapat […]
Bűnmegelőzési felhívást tett közzé a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztályának Bűnmegelőzési Alosztálya az árubemutatókkal egybekötött termékértékesítéssel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére.
Dr. Perger Gyula toronyi plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik áldozatot hoztak, illetve akik a háttérben imádkoztak a vasárnapi bérmálás sikeréért. Egyűttal további imádságra buzdította a híveket, […]
A remélt három pont helyett csak egyet hozott haza Vasasszonyfáról a Torony együttese vasárnap a 18. fordulóban lejátszott márkőzésen a megyei labdarűgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi-csoportjában. Ezzel […]
A tollaikat és a lakhelyüket rendezgették csütörtökön reggel a temetői űt melletti oszlopon található fészkre nemrég visszatért toronyi gólyák. Láthatóan épségben és egészségben vészelték át a […]
Ponosztozkodással zárult vasárnap a Nárai toronyi vendégszereplése a 17. fordulóban lejátszott mérkőzésen a megyei labdarűgó bajnokság harmadosztályának Szombathelyi-csoportjában. Most a 4. helyen várja a folytatást a […]
A választókerületi eredményeket (75,29 százalék) kissé alulműlva, 67,75 százalékos részvétel mellett egyéniben dr. Hende Csaba, listán pedig a Fidesz-KDNP kapta a legtöbb szavazatot Toronyban a vasárnapi […]
Közzétette a Müllex Kft. az idei második negyedévre vonatkozó kommunális hulladékszállítási rendet, valamint kijelölte a szelektív zsákos hulladékgyújtés napjait.
Toronyban tartja tavaszi papi gyűlését a Jáki Esperesi Kerület április 9-én, hétfőn, amit dr. Székely János megyés püspök vezet. Délelőtt 10 órakor a megyés főpásztor mondja […]
A március 18-án a pálya használhatatlansága miatt elhalasztott, nagypénteken lejátszott 14. forduló mérkőzésén hazai pályán vereséget szenvedett a Sorkifaludtól, míg a hűsvét vasárnapján megrendezett 16. fordulóban […]
Nagycsütörtökön az esti szentmise este 6 órakor kezdődik Toronyban és Bucsuban. Ez a nap az Oltáriszentség és az Egyházi rend szentségének a születésnapja. A szentmisén elvégezik […]
A pálya használhatatlansága miatt elhalasztott 14. forduló után Bucsuban kezdte meg a tavaszi idényt vasárnap a Torony együttese, és vesztesen hagyta el a gyepet a megyei […]
2018. április 23-24-25-én reggel 8-tól – 16 óráig. A beíratáshoz hozzák magukkal: a gyermek születési anyakönyvi kivonatát a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót, és lakcímet igazoló […]
Színes tavaszi virágok között, Kossuth-nóták és tavaszváró dalok kíséretében töltötték márciusi klubfoglalkozásukat a művelődési házban a toronyi nyugdíjasok.
Pénzügyi előadó és települési karbantartó munkakörre hirdetett meg állásajánlatot a toronyi önkormányzat. Mindkét pályázat benyújtásának a határideje április 10-e, a munkakörök a pályázatok elbírálása után azonnal […]
Hűsvét előtti társadalmi munka lesz szombaton reggel 8 órától a plébániához tartozó településeken, Bucsuban, Dozmaton, Sében és Toronyban. Minden segítőkész embert várnak, hogy a templomokat előkészítsék […]
Pályázati felhívást tett közzé a toronyi önkormányzat a helyi civil szervezetek idei támogatásának elnyerésére. A pályázatok benyújtásának határideje március 30-a, péntek, déli 12 óra.
Március 11-én rendezte meg a Torony KSK sakk szakosztálya a helyi művelődési házban az immár hagyományos sakk versenyét Gazdag Gyula tanár űrra, a sportkör alapítójára emlékezve. […]
Óvodások, iskolások és felnőttek együtt emlékeztek meg szerdán a toronyi művelődési házban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc százhetvenedik évfordulójáról. A települési és a roma nemzetiségi önkormányzat […]