Folyamatosan nyírják a füvet a közmunkások Torony közterületein, közben virágosítanak, a héten pedig vizsgáznak kertészeti ismeretekből. Kovács György polgármester ötletére használt autógumikból csinos virágkruppokat készítettek.
Folyamatosan nyírják a füvet a közmunkások Torony közterületein, közben virágosítanak, a héten pedig vizsgáznak kertészeti ismeretekből. Kovács György polgármester ötletére használt autógumikból csinos virágkruppokat készítettek.
Tizenhét közmunkást foglalkoztatnak jelenleg Toronyban, akik amellett, hogy tanfolyami képzésen vesznek részt kertészeti ismeretekből és a héten vizsgáznak is, folyamatosan nyírják a füvet a közterületeken és megkezdték a tavaszi virágosítást. A temetőben ezer tő csodasövényt ültettek el a kerítés mellé – ez a növény pár év alatt kerítésnyi magasságra nő, és szép dísze lesz a sírkertnek.
A falu főutcáján negyven álló rózsatövet ültettek el – további hűsz vár még elültetésre ebből a növényből -, de földben van már 25 tő csüngő fűz és tíz tő vörös levelű cserszömörce is. Ültetnek formára nyírt bokrokat is, így valóban számos növényféleséggel gyarapodnak Torony közterületei.
A virágosítás is hamarosan megkezdődik, a héten érkeznek az egynyári virágok. Kovács György polgármester ötletét felhasználva különlegesnek nevezhető virágkuppok is készültek. Az autókereskedésből kapott használt autógumikat – újrahasznosítva a hulladékot – kifordították, majd rezgőfűrésszel szép formásra alakították és különböző színekre lefestették. Ezek főleg az önkormányzati hivatal udvarát és a paplak környékét díszítik.
A munkások gondoskodnak az elültetett növények, virágok folyamatos öntözéséről is, a vizet ásott kűtból nyerik, ezzel is elősegítve a környezet, közelebbről az ivóvíz védelmét.
B. L.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.