Már az iskola alapítványánál van a tombolából befolyt 180 ezer forint

Megint két gólos volt a Torony hátránya
2016-09-15
Jól küzdött és döntetlent játszott a Torony a Tanakajd ellen
2016-09-20
Megint két gólos volt a Torony hátránya
2016-09-15
Jól küzdött és döntetlent játszott a Torony a Tanakajd ellen
2016-09-20

Már az iskola alapítványánál van a tombolából befolyt 180 ezer forint

Átvette a polgármestertől a toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola alapítványának képviselője a kenyérünnepen lebonyolított tombolaárusításból befolyt több mint 180 ezer forintot, amit a diákok szabadidős tevékenységére fordítanak.

Tombolasorsolást is hirdetett, illetve szervezett a helyi művelődési ház közreműködésével az augusztusi kenyérünnepre a toronyi községi, illetve roma nemzetiségi önkormányzat. A kisorsolt ajándéktárgyakat magánszemélyek, családok, helyi vállalkozások és civil szervezetek ajánlották fel – mégpedig nagy számban. A fődíj egy 70 ezer forint értékű LED televízió készülék volt, amit a két önkormányzat ajánlott fel a nemes célra, mégpedig az iskola alapítványának, végső soron a diákoknak a javára.

A tombolajegyeket az ünnepséghez szervezett kísérő programok idején lehetett megvásárolni. A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, amit az is bizonyít, hogy összesen 181 ezer 400 forint gyűlt össze. A pénzt Kovács György polgármester adta át az 1998-ban létrejött Aranypatak Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnökének, Kissné Kovács Ilonának – ez látható képünkön. A pénzt az alapítvány céljainak megfelelően az iskolás gyerekek szabadidős tevékenységére fordítják.

Az alapítvány, illetve a két önkormányzat vezetői köszönetüket fejezték ki mindenkinek, aki az akció sikeréhez bármilyen módon hozzájárult.

B. L.

Fotó: Mátrai István

A tombolasorsolásról készült galériát itt nézheti meg, a képeket Gál Jenő készítette.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom