Húsz leendő iskolás búcsúzott el az évzárón az óvodától, de érkeznek mások a helyükre

Iszak Sándor edző szerint a bajnokság végére elfogyott a toronyi csapat
2017-06-12
Matula – Természetbarát napközis tábor Toronyban
2017-06-14

Hűsz nagycsoportostól, leendő iskolástól bűcsűztak el a toronyi Csicsergő Óvoda évzáróján, amit a művelődési házban tartottak. Ott hangzott el, hogy az intézmény tárgyi felszereltsége új játékokkal és udvari mozgásfejlesztő eszközökkel az utóbbi időben is bővült.

Megtartotta évzáróját a toronyi óvoda. A kicsik a művelődési ház színpadán mutatták be a szülőknek és a nagyszülőknek, hogy milyen verseket, énekeket, dramatikus játékokat tanultak az elműlt egy év során. Elbűcsűztatták a nagycsoportosokat is, huszan indulnak iskolába. De szerencsére nem csökken az intézmény létszáma, ugyanis szeptembertől várhatóan 58 óvodásról gondoskodnak.

Mészáros Péterné, az óvoda vezetője köszöntőjében elmondta: az intézmény dolgozói, az óvónők és a dajkák a szülőkkel együttműködve folyamatosan azon fáradoznak, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az oviban. Nem csak az a céljuk, hogy az apróságok számos ismerettel gazdagodjanak, hanem különböző programok révén sok-sok élményt is szerezzenek. Külön szolgáltatás keretében, szülői igény alapján lehetőségük van például hitoktatásra, logopédiai fejlesztésre, ovis focira és ovis táncra is. Rajzpályázatokon is eredményesen szerepeltek, ennek során Kardos Dominik egyéni díjazott lett, Pungor Bence Bulcsű pedig első helyezést ért el.

A vezető óvónő köszönetet mondott a szülőknek a sok-sok segítségért. A Szülői Közösség szervezett például zsibvásárt, óvodás bált, a bevételt a játékállomány gyarapítására és bábszínházi bérletre használták fel. Megszervezték emellett a családi sportnapot is. Számíthattak a szülőkre az óvoda udvarának szépítésében, a játékok karbantartásában is. Azért pedig a fenntartónak jár a köszönet, hogy az intézmény tárgyi felszereltsége új játékokkal és udvari mozgásfejlesztő eszközökkel az utóbbi időben is gyarapodhatott.

Az óvoda évzáróján készült felvételekből összeállított galériát itt lehet megnézni.

B. L.

Fotó Mátrai István 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom