
Toronyi kenyérünnep: igazi forgatag a zenés ébresztőtől a legfinomabb gulyásig
2017-08-22
Szeptember 1-jén lesz az iskolai tanévnyitó – íjász szakkör is indul az idén
2017-08-24Csaknem kilencszáz tombolát vásároltak a toronyi kenyérünnep programsorozatának résztvevői, így mintegy 180 ezer forintból gyarapodhat tovább a közösségi játszótér. A tombolasorsolást a délután három órától másnap hajnalig tartó színpadi műsorok között tartották meg, a fődíjat, a televíziót Szakály Benjamin nyerte.
Csaknem kilencszáz tombolát vásároltak a toronyi kenyérünnep programsorozatának résztvevői, így mintegy 180 ezer forintból gyarapodhat tovább a közösségi játszótér. A tombolasorsolást a délután három órától másnap hajnalig tartó színpadi műsorok között tartották meg, a fődíjat, a televíziót Szakály Benjamin nyerte.
A hatalmas rendezvénysátor színpadán Nagy Jonathan bűvész kezdte a műsorfolyamot délután három órakor. A kiváló bűvész nemcsak a kicsiket, hanem a nagyobbakat is elvarázsolta remek produkciójával.
Aztán a gyerekek legnagyobb örömére jött a Szamóca Színház, amelynek társulata Meseverseny címmel mutatta be új, interaktív előadását, ami nagy tetszést aratott mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. A központi ünnepség előtt még a PRO-Art Táncstűdió és a Szökős Néptáncegyüttes mutatta be a műsorát ugyancsak nagy sikerrel.
Fél hétkor lépett színpadra a Toronyi Aranypatak Asszonykórus. Paródiájukkal remek hangulatot keltettek, sok-sok nevetés és taps kísérte a műsorukat. A folytatásban a Dabas Energy Dance Team toronyi Virgonc csapata és a Fit Family bemutatója következett. Talán mondani se kell, minden fellépő nagy tapsot kapott.
A műsorfolyamot a várva várt tombolasorsolás szakította meg. Nagy volt az izgalom a közönség soraiban, hiszen néhány darab híján kilencszáz tombolát vásároltak a jelenlévők. Értékes ajándékokból sem volt hiány: harminc felajánlótól összesen ötven nyereménytárgy várta, hogy meglelje új gazdáját. A kenyérünnepet szervező önkormányzat ezúton is köszöni a felajánlásokat és azt, hogy ilyen sokan vásároltak tombolajegyet. A befolyt összegből, csaknem 180 ezer forintból – a képviselő-testület döntése értelmében – tovább bővülhet a játszótér. Mint Kovács György polgármester az ünnepi beszédében elmondta, új játszótéri eszközöket vásárolnak a pénzből, illetve illemhelyet alakítanak ki és bekerítik a létesítményt.
A tombolasorsolást – ahogy az egész napi műsort – Fazekas Gábor önkormányzati képviselő vezette nagy-nagy hozzáértéssel és az alkalomhoz illő humorral, ami tovább fokozta a hangulatot. Sorra “keltek el” a felajánlott tárgyak, végül a fődíj, a televízió készülék is gazdára talált Szakály Benjamin személyében.
Este nyolc órakor folytatódott a színpadi program a Rock and Dili Show-val, Pleszkán Écska és Mr. Firehand közreműködésével. Tízkor Éder Gabee foglalta el a színpadot, majd utcabál kezdődött, ahol a jó hangulatról a Horváth Gipsy Band gondoskodott. És volt is jó hangulat, egészen a hajnali kapuzárásig, amiről a mellékelt fotók is árulkodnak.
A színpadi programokról és a tombolasorsolásról készült képgalériát itt lehet megnézni.
A fotókat Gerencsér Evelin és Kopácsi Anita készítette.
B. L.