A toronyi plébániához tartozó településekről is sok hívő vett részt május 1-jén Brenner János vértanű papnak a szombathelyi emlékmű dombon megtartott boldoggá avatási szertartásán. A szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros volt, szentbeszédet mondott dr. Erdő Péter bíboros, prímás.
A toronyi plébániához tartozó településekről is sok hívő vett részt május 1-jén Brenner János vértanű papnak a szombathelyi emlékmű dombon megtartott boldoggá avatási szertartásán. A szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros volt, szentbeszédet mondott dr. Erdő Péter bíboros, prímás.
Műlt vasárnap a plébánia négy településéről összesen tizenhat fiatal járult elsőáldozáshoz, az ünnepi szentmisét a toronyi templomban mutatták be.
Ma, azaz elsőcsütörtökön este 6 órakor Sében is lesz szentmise.
Májusban az esti szentmisék előtt háromnegyed 7-től litániát imádkoznak a templomokban.
Elsőpénteken, azaz holnap este 6-kor az ondódi kápolnában lesz szentmise, majd fél 7-től gyóntatás a toronyi templomban, 7-kor pedig szentmise.
A következő hétvége május első vasárnapja, ezért a perselyadományokat a templom javára adják a hívek mind a négy községben. Ezen a vasárnapon a Rózsafüzér Társulat Toronyban fél 3-kor imaórát tart, Bucsuban pedig a fatimai imacsoport végzi a kilencedét.
Ez a vasárnap egyben Torony község Szent Flórián bűcsűnapja is.
Vasárnap, az édesanyák vasárnapján, negyed 12-kor dr. Székely János megyés püspök megáldja a séi templom felújított szószékét és oltárait. Az ünnepre szeretettel hívják és várják a plébánia híveit.
Miseszándék – május
1. |
Kedd |
— |
— |
—– |
2. |
Szerda |
Bucsu |
19 |
Hálából a Szűzanya tiszteletére |
3. |
Csütörtök |
Sé |
18 |
Molnár József és fia Péter, Pajor Gyula és neje Lujza |
|
|
Torony |
19 |
Szűzanya tiszteletére |
4. |
Péntek |
Torony |
19 |
+ Margit édesanya |
5. |
Szombat |
Ondód |
18 |
+ Horváth és Romsics család megholtjai |
|
|
Bucsu |
19 |
+ Ambrus Imre édesapa + 2.évf. |
6. |
Vasárnap |
Dozmat |
8 |
+ Gergye család megholtjai |
|
Hűsvét 6. vas. |
Torony |
½ 10 |
+ Tűzoltók |
|
|
Sé |
¼ 12 |
+ Tóth Ferenc és neje Karolin és unokájuk |
7. |
Hétfő |
— |
— |
—– |
8. |
Kedd |
— |
— |
—– |
9. |
Szerda |
Bucsu |
19 |
+ Jenő édesapa és fia László |
10. |
Csütörtök |
Torony |
19 |
Hálából a Szűzanya tiszteletére |
11. |
Péntek |
Torony |
19 |
+ Miheller család megholtjai |
12. |
Szombat |
Bucsu |
19 |
+ Légrádi Marianna, Danika és Ramóna |
13. |
Vasárnap |
Dozmat |
8 |
Hálából a Segítő Szűzanya tiszteletére |
|
Urunk menny- |
Torony |
—– |
—– |
|
bemenetele |
Sé |
¼ 12 |
+ Szabó Mihály és nagyszülők és hozzátartozók |
|
|
Torony |
19 |
Sebestyén és Tóth szülők / Ilona testvér |
14. |
Hétfő |
— |
— |
—– |
15. |
Kedd |
— |
— |
—– |
16. |
Szerda |
Bucsu |
19 |
+ Bognár szülők |
17. |
Csütörtök |
Torony |
19 |
+ Kámán Sándor és fia Sándor |
18. |
Péntek |
Torony |
19 |
+ Mária édesanya |
19. |
Szombat |
Bucsu |
19 |
+ Binger István és Mária szülők |
20. |
Vasárnap |
Dozmat |
8 |
+ Horváth és Perger család megholtjai |
|
Pünkösd |
Torony |
½ 10 |
+ Lajos és Borbála szülök és gyermekeik Lajos és Gyula |
|
|
Sé |
¼ 12 |
+ Takács család megholtjaiért |
21. |
Hétfő |
— |
— |
—– |
22. |
Kedd |
— |
— |
—– |
23. |
Szerda |
Bucsu |
19 |
Hálából a Szűzanya tiszteletére |
24. |
Csütörtök |
Torony |
19 |
+ Lakner Ferenc és neje Mária és fiűk Ferenc |
25. |
Péntek |
Torony |
19 |
Hálából a Szűzanya tiszteletére |
26. |
Szombat |
Bucsu |
19 |
+ Ambrus család megholtjai |
27. |
Vasárnap |
Dozmat |
8 |
+ Horváth József és neje Anna |
|
Szentháromság |
Torony |
½ 10 |
+ Hősi halált halt Szakály István |
|
|
Sé |
¼ 12 |
+ Horváth és Várallai család megholtjaiért |
28. |
Hétfő |
— |
— |
—– |
29. |
Kedd |
— |
— |
—– |
30. |
Szerda |
Bucsu |
19 |
+ Mária és József szülők |
31. |
Csütörtök |
Dozmat |
19 |
+ Hoós Miklós |
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.