A szombati bál miatt délután 4-kor lesz az elő esti szentmise Bucsuban

Két újabb felkészülési mérkőzést játszott a Torony KSK, vasárnap a Pecöl az ellenfél
2019-02-22
Március 12-éig pályázhatnak a civil szervezetek önkormányzati támogatásra
2019-03-01
Két újabb felkészülési mérkőzést játszott a Torony KSK, vasárnap a Pecöl az ellenfél
2019-02-22
Március 12-éig pályázhatnak a civil szervezetek önkormányzati támogatásra
2019-03-01

A szombati bál miatt délután 4-kor lesz az elő esti szentmise Bucsuban

Február 23-án, szombaton este 6 órakor veszi kezdetét a toronyi sportcsarnokban az egyházközségi farsangi batyus bál. Emiatt az elő esti szentmise Bucsuban délután 4 órakor kezdődik.

A bálba tombola felajánlásokat továbbra is szívesen fogadnak, ezeket a bál kezdetéig a helyszínen is le lehet adni a szervezőknek. A báli előkészületek egyébként már délelőtt 9 órakor megkezdődnek a helyszínen. Dr. Perger Gyula plébános kéri, hogy ebben, illetve a másnap délelőtt 11 órakor kezdődő bál utáni rendrakásban mind a négy községből minél többen vegyenek részt. Ez annál is inkább indokolt, hiszen a mulatság bevételét a báli részvétel arányában osztják majd szét a plébániához tartozó települések között.

A hét végi szentmiséken a perselyadományokat az ország valamennyi templomában – így a toronyi plébánia területén is – a katolikus iskolák javára gyűjtik.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom