Dr. Székely János szombathelyi megyés püspök áldja meg október 20-án, vasárnap délután 5 órakor a kívül és belül teljesen felújított bucsui templomot. Az ünnepi szertartásra várják a toronyi híveket is.
Október a Szűzanya hónapja. Bucsuban az esti szentmisék előtt fél 6-tól rózsafüzért imádkoznak a hívek. Dozmaton minden este 6-kor, Sében csütörtökön este fél 6-kor, Toronyban hétfőtől szombatig minden este fél 6-kor, vasárnap pedig a szentmise előtt tartanak rózsafüzér imádságot.
A hónap első vasárnapján a templomok javára gyűjtötték a perselyadományokat a plébániához tartozó településeken. Bucsuban 43 ezer forint, Dozmaton 14 ezer 500 forint, Sében 26 ezer forint, Toronyban pedig 44 ezer forint gyűlt össze erre a célra, amit a plébános ezúton is köszön.
Október 20-án, vasárnap missziós vasárnap lesz, így ezen a napon az adományokat – a pápa szándéka szerint – a missziók javára gyűjtik.
A 2020-es esztendőre egylapos falinaptár, forgatható falinaptár és kalendárium megrendelhető a sekrestyében.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.