
Megszakadt egy hosszú veretlenségi sorozat, de így is őszi első a Torony csapata
2019-11-26
Karácsonyi Angyalok – Szeretet-csomag gyűjtés Toronyban is
2019-11-28December 1-jén, vasárnap megkezdődik a karácsonyi várakozás, az advent időszaka. A hétvégi szentmisék kezdetekor dr. Perger Gyula plébános mind a négy plébániai településen megszenteli az otthonról hozott adventi koszorúkat.
A karitász javára rendezett templomi gyűjtés alkalmával a plébániához tartozó négy községben összesen 120 ezer forint gyűlt össze. A következő hétvégén első vasárnap lesz, így a perselyadományokat – a szokásoknak megfelelően – mindenhol a templom javára gyűjtik.
December 1-jén, vasárnap délután 5 órakor a séi templomban az Örökségünk Alapítvány adventi-karácsonyváró koncertje lesz.
November 30-án, szombaton Bucsuban a templom körüli téren délután fél 3 és este fél 6 között jótékonysági karácsonyi vásárt tartanak, ahol a helyi lakosok által készített karácsonyi termékek közül lehet vásárolni.
Advent ideje alatt Toronyban folytatódik az a hat éve bevezetett kedves, szép szokás, hogy a Szent Család képe végigvonul a falun. A december 1-jétől 24-éig tartó, Szállást keres a Szent Család mottóval meghirdetett szokás abból áll, hogy a hívek egy-egy napra befogadják otthonukba a Szent Család képét. Esténként összegyűlhet körülötte a család, s köszöntheti a Szent Családot. Másnap pedig újabb családnak adják tovább a képet.
Megjelent a plébániáról szóló könyv második kötete, aminek az ára 4.950 forint.
Miseszándékok decemberben:
1. | Vasárnap | Dozmat | 8 | + Szladovics család megholtjai |
Adv. 1. vas. | Torony | ½ 10 | + Borbála | |
Sé | 11 | + Priszavok János + 2. évf. | ||
2 | Hétfő | — | — | —– |
3. | Kedd | — | — | —– |
4. | Szerda | Bucsu | 6 | + Czank és Budai család család megholtjaiért |
5. | Csütörtök | Torony | 6 | + Dévai szülők és testvérek |
Sé | 7 | + Kolnhohofer és Pezenhófer család | ||
6. | Péntek | Torony | 6 | + R. T. meghalt tagjaiért |
7. | Szombat | Ondód | — | —- |
Bucsu | 18 | + Hábetler és Grastyán család megholtjaiért | ||
8. | Vasárnap | Dozmat | 8 | + Szekér József |
Adv. 2. vas. | Torony | ½ 10 | + Lakner Ferencné Mária + 5. évf. | |
Sé | 11 | + Poór József + évf. | ||
9. | Hétfő | — | — | —– |
10. | Kedd | — | — | —– |
11. | Szerda | Bucsu | 6 | + Antal István és és Mágosztovics szülők |
12. | Csütörtök | Torony | 6 | + Ifj, Rácz Miklós |
13. | Péntek | Torony | 6 | + Izidor és Anna szülők |
Sé | 18 | + Balikó szülők és fiuk Lajos/ Takács család megholtjai | ||
14. | Szombat | Bucsu | 18 | + János és Mária szülők, János és Jusztina testvérek, Gábor férj |
15. | Vasárnap | Dozmat | 8 | + id. Binger Miklós |
Adv. 3. vas. | Torony | ½ 10 | + Kámán Sándor és fia Sándor | |
Sé | 11 | + Horváth, Sághy és Csiszár család megholtjaiért | ||
16. | Hétfő | — | — | —– |
17. | Kedd | — | — | —– |
18. | Szerda | Bucsu | 6 | + Kovács István és Gizella szülők és nagyszülők |
19. | Csütörtök | Torony | 6 | + Hozzátartozók |
20. | Péntek | Torony | 6 | + Hozzátartozók |
21. | Szombat | Bucsu | 18 | + Szendi Gábor + 4. évf. |
22. | Vasárnap | Dozmat | 8 | + Nagy István és neje Király Matild |
Adv. 4. vas. | Torony | ½ 10 | + Horváth szülők és fiuk Miklós | |
Sé | 11 | + Hirschl József édesapa | ||
23. | Hétfő | — | — | —- |
24. | Kedd | Dozmat | 22 | |
Sé | 22 | + Mihalicz Rafael és Novák család megholtjaiért | ||
Torony | 24 | + Devecseri József és Kovács Emma | ||
Bucsu | 24 | + Kulcsár József | ||
25. | Szerda | Bucsu | 8 | + Hálából a Szűzanya tiszteletére |
Karácsony | Dozmat | 8 | + Németh István és Héra Teréz és Vígh Anna és Németh Etel | |
Torony | ½ 10 | + Csiszár József és neje Erzsébet | ||
Sé | ½ 10 | + Herbai szülők és testvérek | ||
26. | Csütörtök | Bucsu | 8 | + Czank és Budai család megholtjaiért |
Kar. 2. napja | Dozmat | 8 | + Nagy István | |
Torony | ½ 10 | + Németh Józsefné Margit | ||
Sé | ½ 10 | + Hirschl József és elhunyt szülők | ||
27. | Péntek | Torony | 18 | + Gáspár József + 5. évf. |
28. | Szombat | Bucsu | 18 | + Kovalik család megholtjaiért |
29. | Vasárnap | Dozmat | 8 | Hálából a Szűzanya tiszteletére |
Szent Család | Torony | ½ 10 | + Németh Ferenc + 4. évf. | |
Sé | 11 | Élő családtagok | ||
30. | Hétfő | — | — | —- |
31. | Kedd | Bucsu | 15 | Horváth Ernő és neje Anna és meghalt családtagok és Mátai István |
Dozmat | 15 | — | ||
Torony | 17 | Hálából a Szűzanya tiszteletére |