
Horváth-Németh Krisztinát választotta meg tanácsnoknak a toronyi képviselő-testület
2019-12-13
Jövőre is hétfőnként szállítják el Toronyból a kommunális hulladékot
2019-12-16A toronyi hittanosok az advent hátralévő idejében betlehemes játékkal készülnek felkeresni otthonaikban a híveket. A plébános kéri, hogy jelezzék, kik azok, akik szívesen látják a leendő bérmálkozók kis színdarabját.
A fiatalok csak azokhoz a toronyi családokhoz tudnak elmenni, akik a nevüket és a címüket leadják a sekrestyében.
December 21-én, szombaton lesz a karácsony előtti gyóntatás. Sében délután 2 és 3 óra között, Toronyban délután 3-tól 4 óráig, Dozmaton 4-től 5-ig, Bucsuban pedig este 5 és 6 óra között várják a templomban a gyónókat. Dr. Perger Gyula plébános arra hívja fel a hívek figyelmét, hogy a szentmisék szoros egymásutánja miatt a karácsonyi ünnepek alatt gyónási lehetőség – a betegeket kivéve – nem lesz. A szombati gyóntatásban Brenner József nyugalmazott püspöki helynök lesz a plébános segítségére.
Ebben az évben az utolsó plébániai fogadóóra december 21-én, szombaton lesz. Ezt követően a plébános legközelebb csak január 9-én, csütörtökön tart fogadóórát.
A kis Jézus jászla már itt van közöttünk a toronyi templomban, ott lehet elhelyezni a gyermekek leveleit, amiket a Jézuskának írtak.
A karácsonyi oltár díszítéséhez – az előző évekhez hasonlóan – köszönettel fogadják az adományokat.
Ferenc pápa december 17-én, kedden ünnepeli a 83. születésnapját. A plébános kéri, hogy a hívek az imádságaikban emlékezzenek meg a Szentatyáról.