
Szociális-igazgatási ügyintézői állást hirdetett a toronyi önkormányzati hivatal
2020-02-10
Pénteken és hétfőn az Ojtózi utca lakói készüljenek hosszabb áramszünetre
2020-02-11Nagy sikere volt a szombati fánk- és süteményvásárnak, egy óra alatt szinte az összes édesség elfogyott, amit erre az alkalomra készítettek a toronyi háziasszonyok. A szervezők máris azt tervezik, hogy szeptemberben újra tartanak süteményvásárt.
Jótékony célú farsangi fánk- és süteményvásárt hirdetett múlt szombat délelőttre a helyi művelődési házba a toronyi Csicsergő Óvoda szülői munkaközössége és a Baba-Mama klub. Az akció sikere még a szervezőket is meglepte: egy óra alatt szinte az összes édesség gazdára talált. Volt olyan család, amelyik több tálcányi süteményt vásárolt és vitt haza.
A kezdeményezés sikerét az is ékesen bizonyítja, hogy az édességek értékesítéséből mintegy 100 ezer forint gyűlt össze, amit a szervezők – jótékony céllal – az óvoda, pontosabban az óvodások javára fordítanak majd.
Amíg a szombati események a felnőttek a farsangi fánkokkal és a különféle egyéb, finomabbnál finomabb süteményekkel voltak elfoglalva, addig az apróságok rajzoltak a művelődési ház színpadán.
A mostani akció sikerén felbuzdulva a szervezők azt tervezik, hogy szeptemberben megismétlik a kezdeményezést, azaz újabb jótékony célú süteményvásárt hirdetnek.
A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, akik akár a sütemények elkészítésével, akár a vásárlással hozzájárultak az akció eredményességéhez.
Fotó: Szabó Zsolt