
Jó meccset és toronyi győzelmet hozott a Kőszegfalva elleni hazai találkozó
2021-05-03
Készül Torony digitális emlékezete – régi fotókat, filmeket várnak hozzá
2021-05-06Május 9-én, vasárnap, a délelőtt fél 10-kor kezdődő szentmise keretében tartják a toronyi templomban a plébániához tartozó településeken lakó tizenkilenc gyermek elsőáldozását.
Az elsőáldozók és a hozzátartozóik gyóntatása szombaton délelőtt fél 9-kor kezdődik, ezt követően lesz a próba.
Az elsőáldozás miatt Toronyban lesz az elő esti szentmise is szombaton este 6-kor, Bucsuban pedig este 7-kor. Vasárnap Dozmaton reggel 8-kor, Sében pedig a megszokott időben, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a szentmise.
Május 7-én, pénteken elsőpéntek, dr. Perger Gyula plébános a házaknál látogatja meg a betegeket.
Szombaton délután fél 3-kor Krajsek Milán és Dr. Molnár Eszter szombathelyi hívők esküvője lesz a toronyi templomban.
Ezen a héten van lehetőség az elmaradt húsvéti szentgyónás pótlására. Bucsuban szerdán, azaz ma este 6 órától, Toronyban csütörtökön és pénteken este 6 órától, Dozmaton és Sében pedig a vasárnapi szentmisék előtt.
Májusban az esti szentmisék előtt, háromnegyed 7-től lorettói litániát imádkoznak a templomokban.