Első osztályú gárdát, a Rábapatyi KSK-t kapta ellenfélnek a Torony KSK csapata a Labdarúgó Magyar Kupa Halmosi Zoltánról elnevezett megyei kupasorozatának negyedik fordulójában a legjobb tizenkettő között.
Amint az várható volt, egyre erősebb ellenféllel kell szembenéznie az eddig kiválóan küzdő, három csapaton már túljutott Torony KSK együttesének a Vas megyei kupasorozatban. Erről legutóbb ebben a bejegyzésünkben számoltunk be. Már csak tizenkét csapat van versenyben, köztük a megyei első osztályban játszó együttesek. Közülük került ki a legutóbbi sorsoláson a Torony ellenfele.
A Rábapatyi KSK a megyei első osztály középcsapata, jelenleg a kilencedik a tizenhat csapatos bajnokságban. Az eddigi hét mérkőzéséből kettőt megnyert, kettőt döntetlenre hozott, háromszor pedig vereséget szenvedett. Legutóbb a Király SE vendégeként kapott ki 3-0-ra.
A kupasorozat eddigi három fordulójában előbb a Jákot verte kirívó gólkülönbséggel 13-0-ra, majd a Tanakajd ellen győzedelmeskedett 2-1-re, végül a Jánosházát 3-0-ra megverve jutott a legjobb tizenkét csapat közé.
Úgyhogy nem lesz könnyű dolga a toronyi fiúknak az október 6-ai, szerdai hazai találkozón, ami délután 4 órakor kezdődik.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.