2017-03-06
Tizenkét résztvevő nevezett a toronyi művelődési házban vasárnap hetedik alkalommal megrendezett Gazdag Gyula sakk emlékversenyre.
2017-03-06
Vereséggel kezdte a tavaszi idényt a Torony KSK, a vendéglátó séi együttes 4-0-ra győzött a vasárnapi mérkőzésen a megyei labdarűgó bajnokság másodosztályának Szombathelyi-csoportjában. Együttesünk az utolsó […]
2017-03-06
Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el pénteken az ország egész területére, ami visszavonásig érvényes – közölte a katasztrófavédelem. A rendelkezés értelmében tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, a fásításokban […]
2017-03-06
1) A szentmise végén elvégzem a hamvazás szertartását. Alázatra bátorít! SIT TRANSIT GLÓRIA MUNDI! – Isten nélkül semmit sem tehetünk, porból lettünk és porrá leszünk. 2) […]
2017-03-03
Elfogadott költségvetése van a toronyi önkormányzatnak. A település valamivel több, mint 208 millió forintból gazdálkodhat az idén.
2017-03-01
Gyűlést tart Bucsuban, a helyi kultűrházban március 22-én, szerdán délután 4 órakor a toronyi lakosokat is magába foglaló vadászati földtulajdonosi közösség. A tavalyi vadászati évre vonatkozó […]
2017-02-27
Hetedik alkalommal hirdették meg Toronyban a Gazdag Gyula sakk emlékversenyt, amit március 5-én, vasárnap délelőtt 10 órától rendeznek a művelődési házban.
2017-02-24
Újabb, méghozzá nagy arányű győzelemmel rukkolt elő ötödik felkészülési mérkőzésén a toronyi gárda, ezűttal az ugyancsak másodosztályű Pecöl volt a szenvedő fél. Időközben közzétették a tavaszi […]
2017-02-23
Háromszáznál több résztvevője volt az immár hatodik alkalommal megrendezett toronyi egyházközségi batyus bálnak, amin a plébániához tartozó Bucsu, Dozmat és Sé mulatni vágyó lakói is nagy […]
2017-02-22
Az orvosok egész napos továbbképzése miatt március 1-jén, szerdán és április 5-én, ugyancsak szerdán nem lesz rendelés a szombathelyi kistérséghez tartozó településeken, így Toronyban sem.
2017-02-22
1) A keresztény filmklub keretében jövő héten a Másik asszony című filmet nézzük meg a szokott helyen és időben. 2) Jövő vasárnap a katolikus iskolák javára […]
2017-02-20
Lejátszotta negyedik előkészületi mérkőzését a Torony KSK. Az Iszak Sándor edző vezette csapat magabiztos játékkal 4-1 arányban győzött a Táplánszentkereszt gárdája ellen.
2017-02-17
Megtartották idei farsangi délutánjukat csütörtökön a művelődési házban a toronyi szépkorúak, akikkel együtt mulattak a dozmati idősek is. Mintegy hatvanan vettek részt a vigadalomban, volt nótázás […]
2017-02-16
1) 13-án – hétfőn – a fatimai engesztelő imanap ½ 6-kor szentségimádással kezdődik, majd szentmise a bucsui templomban és azt követően körmenet lesz. A prédikációt Dr. […]
2017-02-15
Egy héttel elhalasztotta a megyei labdarűgó bajnokság tavaszkezdő fordulójának időpontját a Vas Megyei Labdarűgó Szövetség. Így a csapatok – köztük a toronyi – nem február utolsó […]
2017-02-14
Hatodik alkalommal hirdette meg a toronyi plébánia az egyházközségi bált. Az idei farsangi mulatság február 18-án, szombaton este hat órakor veszi kezdetét a helyi sportcsarnokban.
2017-02-10
Az önkormányzat idei költségvetése is a napirendi pontok között szerepel a toronyi képviselő-testület február 13-án, hétfőn délután 4 órára meghirdetett ülésén. A nyilvános tanácskozás az önkormányzati […]
2017-02-08
Szombat ( február 11.) A Lourdes- i jelenés 159. évfordulója 1) A mai vasárnap mind a négy községben a templom javára adtuk a perselyadományt, Toronyban a […]
2017-02-06
Január 15-én megkezdte a felkészülését a tavaszi idényre a Torony KSK labdarűgó csapata. Az új edző, Iszak Sándor heti két alkalommal a tornacsarnokban foglalkozik a fiűkkal, […]
2017-02-03
Folyamatosan szállítják a tűzifát Toronyban a rászoruló családoknak, a napokban érkezett szállítmányból, amit az önkormányzat vásárolt, több mint ötven helyre jut két-két köbméter.






























