Plébániai hírek – Vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a bérmálás a toronyi templomban

A pontvesztés ellenére sincs veszélyben a Torony KSK elsősége
2020-11-02
Tájékoztatás – veszélyhelyzet
2020-11-04
A pontvesztés ellenére sincs veszélyben a Torony KSK elsősége
2020-11-02
Tájékoztatás – veszélyhelyzet
2020-11-04

Plébániai hírek – Vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a bérmálás a toronyi templomban

Ünnepélyes szentmise keretében vasárnap délelőtt 10 órakor tartják a fiatalok bérmálását a toronyi templomban. A szertartás miatt módosul a hétvégi miserend a plébániához tartozó településeken.

A bérmálás miatt november 7-én, szombaton elő esti szentmise lesz Toronyban délután 5 órakor, majd ezt követően Bucsuban este 6 órakor. November 8-án, vasárnap reggel fél 8-kor Dozmaton, fél 9-kor Sében lesz szentmise, majd 10 órakor kezdődik a bérmálási szertartás a toronyi templomban.

Ugyancsak ezen a vasárnapon lesz Torony község szentségimádási napja. Szentségkitétel délután 3 órakor lesz a Rózsafüzér Társulat imaórájának keretében, szentségeltétel pedig este 6 órakor litániával.

Szerdán és csütörtökön délután 4 és este 6 óra között a leendő bérmálkozók vizsgája lesz a toronyi plébánia hivatalban. A plébános kéri, hogy a leendő bérmálkozók a feliratkozás szerint az egyik szülővel érkezzenek a kijelölt időpontban. A bérmálkozók gyóntatása szombaton délelőtt 9 órától lesz a toronyi templomban.

Pénteken elsőpéntek, dr. Perger Gyula plébános délelőtt a házaknál látogatja meg az elsőpéntekes betegeket. Este fél 6-tól pedig gyóntatás lesz a toronyi templomban.

Miseszándék íratása a 2021-es esztendőre november második felében lesz.

Miseszándékok novemberben:

1. Vasárnap Dozmat 8 + Bilics család megholtjai
  Mindenszentek Torony 9.30 + Sárvári Sándorné
    11 + Gáspár és Lendvai család elhunytjaiért
    Bucsu 18 + Tóth Zoltán + évf.
2. Hétfő Dozmat 8 + Bakucz Kálmán és neje Hoós Valéria + évf.
  Halottak napja Bucsu 9 + József és Vilma szülők
    Torony 10 + Imre és Horváth hozzátartozók
    11  
3. Kedd —–
4. Szerda Torony 18 + Bakucz Kálmán és neje Hoós Valéria + 20. évf.
5. Csütörtök Torony 18 + Sárvári Ferenc és szülei és testvérei
6. Péntek Torony 18 Rózsafüzér Társulat meghalt tagjaiért
7. Szombat Bucsu 18 + Léránt család megholtjai
8. Vasárnap Dozmat 7.30 + Horváth László + 3. évf.
  Évk. 32. vas. Torony 10 Szentségimádási nap + Varga István és neje Tóth Emma
    8.30 + Boknak János + 8. évf. és neje Julianna + 5. évf.
9. Hétfő —–
10. Kedd —–
11. Szerda Torony 18 + Hozzátartozók
12. Csütörtök Torony 18 + Győző és Erzsébet
13. Péntek Dozmat 18 + Unokatestvérek
14. Szombat Bucsu 18  
15. Vasárnap Dozmat 8 + Kovács Ferencné Vilma + 1. évf.
  Évk. 33. vas. Torony 9.30 + id. Kámán Sándor + évf.
    11 + Henc és Horváth család megholtjai
16. Hétfő —–
17. Kedd —–
18. Szerda Torony 18 + Dévai szülő és testvérek
19. Csütörtök Torony 18 + Palkó János és neje Magdolna szülők
20. Péntek Torony 18 + Tóth László + 5. évf.
21. Szombat Bucsu 18 + Szabó Elemér + évf.
22. Vasárnap Dozmat 8 + Vígh és Magyar család megholtjai
  Krisztus Torony 9.30 + Dr. Molnár Beatrix + 5. évf.
  Király 11 + Jakab család megholtjaiért
23. Hétfő —–
24. Kedd —–
25. Szerda Bucsu 18 + Vincze József + évf.
26. Csütörtök Torony 18 + Hozzátartozók
27. Péntek Torony 18 + Kónya Endre és neje Anna + 7. évf.
28. Szombat Bucsu 18 + Majsa János + 10. évf és neje Ilona
29. Vasárnap Dozmat 8 + Nagy István + évf.
  Adv. 1. vas. Torony 9.30 + Bencsics András, + Horváth László édesapa és hozzátartozók
    11 + Poór József + évf. és neje Sarolta
30. Hétfő —-

 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom