Három újabb toronyi pályázat kapott zöld utat a Magyar Falu Programban – erről a napokban kapott hivatalos értesítést a település önkormányzata. Útfelújításra, játszóudvar fejlesztésére és karbantartásra használt eszközök beszerzésére érezik támogatás.
Pár forint híján harmincmillió forintot fordíthat a település az önkormányzat tulajdonában lévő utak felújítására az egyik nyertes pályázat révén, derül ki a napokban megérkezett tájékoztatóból.
Egy másik jogcímen, az Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése címmel megjelent pályázati kiírásban csaknem 2 millió 778 ezer forintot nyert az önkormányzat, míg valamivel több, mint kétmillió forintból közterület karbantartását szolgáló eszközök beszerzésére nyílik lehetősége a toronyi helyhatóságnak.
Korábban – ugyancsak a Magyar Falu Program keretébe kiírt pályázatok révén – 27 millió forintot ítéltek oda Torony részére a temetői infrastruktúra fejlesztésére, 3 millió forintot nyertek az önkéntes tűzoltók a tűzoltó szertár felújítására, illetve kétmillió forintot nyert az Aranypatak Kulturális Alapítvány.
A Magyar Falu Programban tehát az elmúlt hetekben közzétett értesítések szerint összesen mintegy 66 millió 778 ezer forint pályázati összeg érkezik/érkezett Toronyba.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.