
Erős fagyra és hóviharra figyelmezteti a lakosságot a katasztrófavédelem
2021-02-09
Négy fiókát nevelt fel tavaly a toronyi gólyapár
2021-02-10Február 13-a, szombat a toronyi plébániához tartozó települések híveinek fatimai engesztelő imanapja. A megemlékezést ezúttal a bucsui templomban tartják.
A toronyi plébánia hívei minden hónap 13-án magyar hazánkért, s annak lelki megújulásáért imádkoznak a fatimai est keretében. 2020-ban, február 13-án – tehát pontosan egy évvel ezelőtt – éppen Bucsu községben tartották meg századik alkalommal a fatimai imanapot.
Most pénteken ismét Bucsuban lesz az engesztelő szertartás, ami este 6 órakor kezdőik. A koronavírus járvány következtében hozott intézkedések miatt a szokásos körmenet ezúttal elmarad, csak az engesztelő imákat végezik el a szentmise végén. Dr. Perger Gyula plébános arra kéri a plébániához tartozó települések híveit, hogy vegyenek részt a szertartáson.